Index Vakbarát Hírportál

A világ legvékonyabb tévéjével állt elő az LG

2017. január 4., szerda 23:26

2,57 mm vastag kijelzőjű, felső-kategóriás tévé, háztartási robot, 21 órát is kibíró laptop, új telefon és okoshűtő – csak néhány dolog azok közül, amelyekkel az LG az idei CES-en előrukkolt Las Vegasban.

A cég a meghökkentően lapos, W-szériás tévéket 65 és 75 hüvelykes változatban dobja piacra, a képernyő pedig úgy lesz ilyen vékony, hogy valójába az egész készülék két részből áll, és a 2,57 mm-es kijelző mellé jár még egy doboz: benne a hangszóróval és az elektronikával.

A tévét mindenképpen a falra kell majd szerelni, de a hozzá tartozó rögzítőkkel együtt sem lesz vastagabb 4 mm-nél, az OLED-kijelző pedig a korábbi csúcstévéknél is jobb képminőséget ígér. A kisebbik változat már idén februárban kijön, a nagyobbik később jön majd valamikor.

A tévé mellett az LG másik nagy dobása a Hub Robot, ami egy otthoni házvezető robot rengeteg funkcióval. Természetesen le tud játszani zenét, be lehet rajta állítani ébresztőt, riasztásokat, megmutatja, hogy mi van a hűtőnkben, ahhoz illeszkedő recepteket ajánl fel, és akár a főzésben is segít.

De azt is számon tartja, ha éppen hazaér valaki, meg tudja különböztetni a különböző családtagokat is, és bólogatni is tud, ha éppen arra van szükség. A Hub Robot hozzáköthető más mellékrobotokhoz is, így behálózva az egész házat. Azt viszont egyelőre nem tudni, mennyibe fog mindez kerülni, és mikortól lesz kapható.

Az LG a CES-en bemutatta az LG Gram 14 nevű 0,98 kilós, nano karbon magnézium ötvözetből készült laptopját is, amely állításuk szerint 21 órát is kibír egyetlen feltöltéssel. A 14 inches gépet egy Intel Core i5-5200 típusú processzorral adják, átszámítva nagyjából 250 ezer forintba kerül majd, de még nem tudni, hogy pontosan mikor kezdik árulni.

Ezeken kívül bemutattak még öt új LG-telefont, a két legkisebb ezek közül a 4,5 hüvelykes K3 és az 5 hüvelykes K4. Mindkettő 1 GB memóriával és 8 GB tárhellyel kerül a boltokba, a kamera a K3 esetében 5/2 megapixeles, a K4-nél 5/5 megapixeles lesz. Az akkumulátor-kapacitás 2100 mAh és 2500 mAh.

A K8 5 hüvelykes lesz és HD kijelzővel adják, 1,5/16 GB memóriakiosztással. Az akkumlátor kapacitása 2100 mAh. A K10 5,3 hüvelykes HD kijelzővel és 2 GB rendszermemóriával, 32 GB tárhely tartozik hozzá. Lett benne ujjlenyomat-olvasó, az akkumulátor kapacitása 2800 mAh. A legnagyobb új telefon pedig a Stylus harmadik generációja szintén ujjlenyomat-olvasóval: 5,7 hüvelyk, HD kijelző. 3 GB memória 16 GB tárhellyel kiegészítve. Az aksi kapacitása 3200 mAh.

Bemutattak még több okoshűtőt is, háromajtós és négyajtós változatokat hatalmas érintőképernyővel. A beépített kameráknak köszönhetően akár telefonon is megnézhetjük, mi van a hűtőben, elfogyott-e esetleg valami, és a rendszer maga is meg tudja rendelni a termékeket.

(forrás: bgr, verge, cnet, theguardian)

Rovatok