Index Vakbarát Hírportál

Brutális növekedésre számít a Huawei

2017. január 9., hétfő 11:16

A Huawei közzétette tavalyi eladási számait és azt is, hogy mire számít a következő évben. A kínai cég hirtelen robbant be a köztudatba, tavaly már 11,3 százalékos volt a piaci részesedése az okostelefonok piacán. Ezt úgy sikerült elérni, hogy évekig egy-két százalékon mozogtak, aztán hirtelen megindultak felfelé.

Az IPSOS adatai szerint a márka ismertségének is köszönhető ez, amely az elmúlt évben Kínán kívül 76 százalékról 81 százalékra növekedett. Egy év alatt 66,7 százalékkal nőtt azok száma, akik fontolgatják, hogy Huawei készüléket vásárolnak.

A piaci részesedésük tehát 11,3 százalékos a Gfk piackutató adatai szerint. Ez a növekedés a P9 és P9 Plus mobiloknak köszönhető elsősorban. A Huawei a harmadik helyen áll ezzel, az első továbbra is a Samsung, a második helyen pedig az Apple áll.

Tavaly több mint 139 okostelefont szállítottak ki, ez 29 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ezeket az adatokat már az IDC közölte. Érdekes, hogy a Huawei Kínán kívüli okostelefon szállításai nagyjából az anyaországi szállításokkal megegyező mértéket mutattak, a teljes kiszállítások 36 százalékát közép- és felsőkategóriás telefonok tették ki.

Még egy érdekes adat, amely a kínai gyártó terveit mutatja, a 2016-os üzleti évre 42 százalékkal nagyobb bevétellel számolnak, mint egy évvel korábban. Ezzel ötödik egymást követő évben növekszik a cég bevétele.

Rovatok