Index Vakbarát Hírportál

20 millió dollár kárpótlás jár az átvert Uber-sofőröknek

2017. január 20., péntek 15:43

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) 20 millió dollár megfizetésére kötelezte az Ubert. A közösségitaxi-szolgáltató 2015 januárja és márciusa között álláshirdetéseket helyezett el a Craiglisten, amiben becsléseket tettek közzé arról, hogy mennyit kereshetnek az Uber-sofőrök. Bostonban például azzal hirdettek, hogy a sofőrök órabére akár 25 dollár is lehet.

Mint kiderült, legfeljebb az Uber-sofőrök 10 százaléka tudott annyit keresni, amennyit a cég átlagos fizetésnek tippelt. A kárvallott sofőrök az FTC elé citálták az ügyet.

Az Uber hirdetései szerint egy UberX-sofőr akár évi 90 000 dollárt is megkereshet New Yorkban, illetve 74 000-et San Franciscóban. Az FTC vizsgálata szerint azonban heti 40 órás munkarendben dolgozva ez jóval kevesebb (29 000, illetve 21 000 dollár).

A szervezet összesen 18 várost sorolt fel, ahol az Uber becslése túlzónak bizonyult. Baltimore-ban például a sofőrök 20 százaléka se keresett 16 dollárt óránként. Chicagóban nagyjából ugyanennyien érték el a 21 dolláros álomhatárt. Minneapolisban a sofőrök 10 százaléka ért el 18 dolláros órabért.

A csütörtökön meghozott döntés értelmében az Uber köteles 20 millió dollárt fizetni a kárvallott sofőröknek. Még nem tisztázott, hogy ezt pontosan hogyan tehetik meg, de az FTC felszólította őket, hogy találjanak megoldást a helyzetre.

Rovatok