Index Vakbarát Hírportál

Újraindul Snowden kedvenc emailszolgáltatása

2017. január 23., hétfő 16:54

Hamarosan újraindul a Lavabit, az egyik első népszerű emailszolgáltató, amely végpontok közötti titkosítást kínált az embereknek – írja a ZDNet. Ezt a levelezést az NSA tömeges megfigyelési gyakorlatáról 2013-tól szivárogtató Edward Snowden is használta, olyannyira, hogy miatta kellett akkoriban bezárni.

Bezárták, hogy ne lehessen belenézni

A végpontok közötti titkosítás lényege, hogy csak a küldő és a címzett férhessen hozzá a levelezésük tartalmához, vagyis még maga az emailszolgáltató se (szemben mondjuk a Gmaillel vagy más népszerű szolgáltatókkal), hiszen ez is egy plusz támadási felületet jelenthet a hekkereknek vagy a titkosszolgálatoknak.

2013-ban éppen azért húzta le a rolót Ladar Levison, a Lavabit tulajdonos-vezérigazgatója, mert rászállt az FBI, és egy bizonyos emailfiók követését követelte. Levison nem volt hajlandó segíteni, mert szerinte ezzel más felhasználók biztonsága is csökkent volna, ezért inkább az egész boltot bezárta. Mivel a törvényi megkötések miatt még csak a bezárás indokáról se beszélhetett, csak 2016-ban derült ki egy kormányzati baki miatt hivatalosan is, ami azért már akkoriban is sejthető volt: Edward Snowden fiókjára voltak kíváncsiak."

Azóta egyre többen titkosítanak

Az erős titkosítást alkalmazó szolgáltatások időközben egyre inkább mainstreammé válnak, ami már csak abból is látszik, hogy a világ legnépszerűbb csetalkalmazása, a Whatsapp is beállt a sorba, akárcsak a Viber, de választható opcióként még a Facebook és a Google appjaiba is bekerült ez a lehetőség. Az emailek terén pedig mi is bemutattuk a Protonmailt, amely a titkosemail-mozgalom élére állt a Lavabit bezárása óta.

Ez a trend részben éppen annak köszönhető, hogy a poszt-Snowden éra nyilvánossága a korábbinál valamivel fogékonyabb a tömeges állami megfigyelés, a magánszféra védelme és hasonló ezoterikus témák iránt, ami csak tovább erősödött, mióta az orosz hekkerek behatoltak a mindennapi hírekbe. A fokozott érdeklődést az is jelzi, hogy a kiterjedtebb megfigyelést sürgető Donald Trump választási győzelme után a Protonmail-regisztrációk száma megduplázódott, de a biztonsági körökben elismert Signal nevű titkosított csetalkalmazás letöltéseinek száma is ugrásszerűen megnőtt.

Jön az új Lavabit

Levison is éppen Trump beiktatására időzítette az újraindulás bejelentését, amelyet egy közleménnyel is megtoldott arról, hogy majd ők megvédik az emberek szabadságát. A még nagyobb átláthatóság jegyében pedig nyílt forráskódúvá tették a szolgáltatás mögötti technikai megoldásokat, köztük a Dark Internet Mail Environment (DIME) nevű új emailtitkosítási sztenderdet, amely Levison szerint minden eddigi megoldásnál biztonságosabb.

A hangsúlyt a Protonmailhez hasonlóan a könnyű használhatóságra helyezi az új Lavabit, hogy tényleg tömegek tudjanak titkosítva emailezni. Ehhez különböző felhasználási módokat kínál majd, a pehelykönnyen használható, de már biztonságos "megbízhatótól" az "óvatoson" át a "paranoid" nevű ultrabiztonságos változatig.

A régi felhasználók elvileg hamarosan hozzáférhetnek a korábbi levelezésükhöz is, miután a szolgáltatás teljesen átköltözött az új szerverekre. Az új felhasználók egyelőre előregisztrálhatnak, amiért kedvezményt is kapnak a fizetős szolgáltatásból.

Rovatok