Index Vakbarát Hírportál

A Google megcsinálta a Helyszínelők zoomolós átverését

2017. február 8., szerda 11:18

A filmekben egy elmosódott pacából is képesek tökéletes képet kihozni a rendőrségi szakemberek és a hekkerek, pedig ez a valóságban nem lehetséges: ha egy képbe belenagyítunk, az darabos, pixeles lesz.

Kivéve, ha mostantól a Google új eljárását használjuk. A lényeg, hogy az algoritmus más képeket elemezve megpróbálja megtippelni, hogy nézhetett ki a 8×8-as, alacsony felbontású, emberi arcra csak alig emlékeztető kép. A folyamat során próbálja felismerni, hogy egy-egy pixel a 8×8-as ábrán minek felel meg egy jóval nagyobb, mondjuk 32×32 képpontból álló képen, majd megpróbálja ez alapján javítani a kis felbontású mintát. Az eredmény elég elképesztő tud lenni. Az alábbi ábrán a bal szélső oszlopban a gépnek adott kis felbontású minta, a jobb oldalon az eredeti, nagyobb felbontású kép látható, középen pedig az, amit a Google eljárása kiköpött.

Természetesen a dolog még nagyon kezdetleges, messze van attól, hogy bekerüljön a Google szolgáltatásai közé. Az sem kizárt, hogy először majd tényleg a rendőrség és más rendvédelmi szervek használják majd az eljárást, de bírósági tárgyaláson nehezen fogadják majd el bizonyítékként az eredményt, hiszen egy számítógép által generált kép nem biztos, hogy megfelel a szigorú követelményeknek.

Rovatok