Index Vakbarát Hírportál

Nyáron léphet életbe az átvariált dróntörvény

2017. február 15., szerda 09:08

Három éve zajló előkészítés után a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban befejezték a hazai drónszabályozás előkészítését, írja a Népszava. A lap hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a drónok használatát szabályozó rendelettervezet túl van a közigazgatási egyeztetésen, jelenleg a beérkezett vélemények feldolgozása folyik, és az új előírások már július elején életbe is léphetnek.

Januárban még úgy lehetett tudni, hogy három kategóriába osztják a drónokat, ez a jelek szerint finomodott mostanra. 

A jogszabálytervezet aktuálisan négy csoportra osztja a pilóta nélküli, távirányítású vagy önvezető repülő szerkezeteket:

A Népszava úgy tudja, hogy a rendelet lehetővé teszi új típusú, drónok fogadására alkalmas repülőterek kialakítását is. Emellett – és talán ez lenne a jogszabály egészen előremutató része – egy mobilapplikációt is fejlesztenének, aminek használatával a drónpilóták meggyőződhetnének róla, hogy az adott légtérben engedélyezett-e a drónrepülés. A drónokat üzemeltetők kötelező felelősségbiztosítást is kell kössenek majd járművükre, feltehetően a nagyobb méretű eszközök esetében lesz ez így.

A kategóriák alapján be lesz határolva, hogy hol, mikor és milyen magasságig lehet repülni, például a jelenlegi állás szerint az I. kategóriába tartozó könnyű kis drónok ötven méternél magasabbra nem repülhetnének. Ennek betartatása persze kétséges, hiszen ez a drónosztály bőven tud magasabbra is emelkedni, viszont beépített magasságmérő, -korlátozó általában nincs bennük.

Hasonlóan kiforratlannak tűnik a szabályozásnak az a része, ami szerint “a drónok sport,- illetve magáncélú működtetése csak a külterületeken lehetséges, a lakóépületeket legfeljebb 100 méterre, a reptetésben nem résztvevő embereket és járműveket legfeljebb 30 méterre közelíthetik meg” – ez ugyanis szinte nullára szűkíti a civil drónhasználat lehetőségeit. A lap kommentárja szerint a beérkezett vélemények alapján még csiszolhatnak a tervezeten.

Rovatok