Index Vakbarát Hírportál

A japánok kihajlították a behajlított tévét

2017. február 17., péntek 11:33

Alig néhány év után a hajlított és 3D-tévéknek vége, a jövő az oledé, így foglalható össze a Panasonic hitvallása a televíziók jövőjéről. A cégnek az utóbbi időben gyengélkedik a tévés üzletága, ezért most minden eszközzel próbálnak kitűnni a versenytársak közül. A CES-en egy 65 hüvelyk átlójú oled kijelzőt mutattak be, pontosabban HDR Ultra HD OLED tévét, és már a rövidítések jelentős mennyiségéből látszik, hogy a lehető legújabb technológiát próbálták belepakolni. 

Most még ennél is nagyobbat markoltak, és az idei kínálatukat bemutató kiállításukon Frankfurtban egy 77 hüvelykes oled tévét jelentettek be. A 77 hüvelyk azt jelenti, hogy majdnem két méter az átlója, nem is fér be egy átlagos nappaliba – ez lesz most egy darabig a legnagyobb oled tévé a piacon. De az átlagos nappali tulajdonosa nem is fogja tudni megvásárolni, mert több millió forintot elkérnek majd érte. Az 55 és 65 hüvelykes modelleket nyáron lehet megvenni, a 77-eset majd valamikor ősszel, ennél pontosabb megjelenési dátumot nem mondtak, és az árakról sem nyilatkoztak.

A tévékínálatot nézve feltűnt, hogy nincsenek hajlított tévék a modellek között. A Panasonic leszögezte, nem is lesznek, zsákutcának bizonyult ez a fejlesztés, ők egyáltalán nem, de a versenytársak is egyre kevesebb hajlított tévét gyártanak a felső kategóriákban. A 3D-vel is hasonló a helyzet, ők ugyan még ajánlanak egy 3D-modellt, hogy ha valaki mindenáron így szeretné nézni filmjeit, megtehesse, de nem valószínű, hogy a jövőben lesznek még 3D-tévék.

Talán emlékszünk arra, hogy a Panasonic az egyik legnagyobb szereplője volt a plazmatévék piacának, az utolsó pillanatig gyártotta és fejlesztette ezeket a készülékeket. Az ott felhasznált technológiát felhasználva próbálja most jobbá tenni az oledes tévéit, hogy a fekete még feketébb legyen. 

4K-ban vesz fel a Blu-ray lejátszó

Néhány napja írtunk az ultra HD Blu-ray formátum terjedéséről, abban különbözik az eddig ismert Blu-ray formátumtól, támogatja a 3840×2160 pixel felbontású, BT.2020 tartalmi szabványt. De ezen kívül a bitmélység, a másodpercenkénti kockaszám és a megjeleníthető színskála is más, mint a hagyományos Blu-ray esetében. Mint új formátum, új lejátszókra is szüksége van a felhasználóknak, ha ilyen lemezeket akarnak venni. Nem sok cég adott ki ilyet egyelőre, de a Panasonic már tavaly bemutatta sajátját. Most négy új készüléket láthatunk a cégtől, köztük olyat is, amely fel is tud venni 4K minőségben. Kérdés, hogy honnan veszik fel a tartalmat, a tévéadók ugyanis még nem sietnek ilyen adásokat sugározni.

Az oled legfontosabb jellemzője, hogy minden egyes pixel világít. A mozaikszó az Organic Light Emitting Diode (szerves fénykibocsátó dióda) rövidítése; ez egy olyan led, amiben a fénykibocsátásért felelős réteg szerves vegyület, ami elektromos áram hatására világít. A pixelek tehát magukban is képesek fényt adni, míg az lcd-nél kell a háttérvilágítás. Az olednél egy-egy pixel ki tud kapcsolni, ha fekete színre van szükség.

Az oled tévék akár egymilliárd színt is képesek megjeleníteni, de hogy ez gördülékenyen menjen, erős processzorokra van szükség. A Panasonic Studio Colour HCX2 4K-nak hívja a sajátját, amivel állítólag még pontosabban tudják belőni, milyen színt kell használni a tökéletesebb képminőségért. Hogy saját szemünkkel lássuk a különbséget, egy elsötétített szobába vittek minket, itt demonstrálták, a led és oled, illetve a különböző oledek közötti különbséget. Látványos volt a bemutató, bár ha nem mutatják meg, pontosan mit kell nézni, nem jöttem volna rá magamtól.

A Panasonic annyira magabiztosan állítja, hogy a most bemutatott EZ1000 nevű tévéje nagyon gyors, hogy szerintük profi monitorként is használható. Ez a gémereknek is jó lehet, ha jól futnak a 4K HDR játékok – főleg azok, amelyeknél nagyon fontos a gyors reakcióidő.

A 65 hüvelykes oled tévéhez soundbart is adnak; valójában beleépítették a hangszórót tévé talpába. Mivel jó minőséget szerettek volna a hangzásban is, a Technics végezte ennek a finomhangolását. 

Lemezjátszókban is nyomulnak

A Technics a Panasonic egyik almárkája, viszonylag jó neve van az audioiparban. A termékeket azonban 2002-ben átnevezték Panasonicra – kivéve Japánban és a volt Szovjetunió országaiban, ahol a magas minőséggel párosították a márkát. 2010-ben az egész világon eltűntek a Technics termékek, de 2015-ben újraélesztették a márkát a highend lemezjátszókra. 

Most is lemezjátszókat mutattak be, például a legendásnak mondható 1200-as szériát. A lemezjátszóknak amúgy is reneszánsza van, lassan nincs is magát valamire tartó techcég, amely ne adott volna ki ilyen terméket. A Panasonic újra felfuttatná a márkát, ennek érdekében tavaly a Berlini Filharmonikusokkal kötöttek partneri kapcsolatot.

A cég persze nemcsak ebben a kategóriában tervezett audio eszközöket, hanem a széles tömegeknek is. Fül- és fejhallgatóktól kezdve vezeték nélküli hangfalakon át a kompakt minden az egyben lejátszókig több tucatnyi terméket mutatott be. A fülhallgatók között az összes kategória megtalálható, vezetékes és vezeték nélküli modellek, természetesen mindenféle színben. Kipróbáltunk néhányat a kiállításon, és mindennapi használatra elfogadhatónak tűntek.

A Panasonic bevallotta, hogy egyre több vezeték nélküli fülhallgatót gyártanak és még több modell várható jövőre, hiszen az Apple által indított változást szerintük nehéz lesz megállítani.

Rovatok