Index Vakbarát Hírportál

Aggasztó a Windows 10 adatgyűjtése

2017. február 22., szerda 11:11

Az EU-t tanácsadással segítő független adatvédelmi csoport keddi közleménye szerint a Microsoft nemrég változtatásokat hajtott végre az adatkezelési protokollján – illetve megígérték, hogy a közeljövőben bevezetik őket –, de még mindig aggódnak a Windows 10 adatvédelmi beállításai miatt – írja az IT Café.

A Windows 10 adatkezelését a bevezetés óta kritizálják az európai adatvédelmi szakemberek.

Az ügyben több ország is vizsgálatot indított. Franciaországban ultimátumot adtak a Microsoftnak, bár ez azóta is húzódik. A vállalat idén januárban bejelentett átalakításai mögött is egy 2014-ben indult svájci vizsgálat áll: az ottani követelményeknek miatt vezettek be egy felhasználói kontrollfunkciót (privacy dashboard). A Microsoft szerint ez magasabb szintű felhasználói ellenőrzést biztosít. Kibővítették az adatvédelmi beállítások körét is, hogy a felhasználók tudják, a Microsoft mire és hogyan használja fel a megszerzett információkat.

Az adatvédelmi szakemberek szerint ez nem elég. Sokan azzal érvelnek, hogy az alapértelmezett telepítési beállítások jogsértőek, és mások szerint még a változtatások sem elégségesek.

A közlemény kibocsátói szerint a nyilatkozat független az egyes országokban zajló vizsgálatoktól. Mint írják: bár az új telepítési ablakban a felhasználóknak öt opciójuk van, hogy szabályozzák az adatáramlást, még mindig nem világos, hogy a Microsoft milyen mélységű tájékoztatást ad az ügyfeleinek az adatgyűjtésről, az adatok felhasználásának módjáról. Egyértelmű, világos és széles körű tájékoztatás híján a Windows 10 nem felel meg az adatvédelmi előírásoknak.

Rovatok