Index Vakbarát Hírportál

Most már totális a káosz a Google csevegői körül

2017. március 13., hétfő 12:42

Megérkezett a Hangouts Chat, a Google sokadik kísérlete arra, hogy meghódítsa az üzenetküldő appok piacát - írja az Ars Technica. Ez nem összekeverendő a Gmailben is elérhető Hangouts csevegővel, mert nagyon úgy néz ki, hogy az új megoldás nem általános célú, hanem egy célzottan vállalatoknak kínált, csoportos csevegőszobákat, integrált szolgáltatásokat alkalmazó platform lesz.

Eddig az instant üzenetküldés terén találkozhattunk Google

márkanevekkel, és ide sorolhatjuk még az sms-eket kezelő Android Messages appot is, ez ugyanis - a mobilszolgáltatók támogatásával - távközlési csevegőplatformmá fejlődhet a közeljövőben. 

Az új Hangouts Chat a Slack kihívója lesz, azaz csevegőszobákban tudunk majd összegyűlni, a céges projektek résztvevői dokumentumokat oszthatnak meg egymással a Google Drive-ról, és állítólag be lehet majd kötni külső appokat is, például az Asanát, a Zendesket és ilyesmiket.

Botokat is fejleszt hozzá a Google, az egyik első ilyen a Meet, amely megnézi a csevegőszoba résztevőinek a naptárját, és mindenkinek megfelelő időpontot keres a személyes találkozókhoz. A Hangouts Meet segítségével csoportos videókonferencián lehet résztvenni, pc-ről és mobilról egyaránt, a Jamboard pedig közösen szerkeszthető táblát jelenít meg.

Mindegyik új Hangouts-apphoz GSuite előfizetés szükséges, tehát csak vállalati környezetben működnek. Még tart a bevezetés, fokozatosan kapcsolják be a hozzáférést az ügyfeleknél.

Jó kérdés, hogy mi lesz az eredeti Hangouts sorsa, amit mostanáig több milliárd készüléken eljuttatak a felhasználókhoz. Ezt már megfosztották az "alapértelmezett csevegő" címtől, és átadták a helyét az Allónak, illetve az Android Messages is sok mobilon elérhető, mint gyári sms-kliens.

Rovatok