Egy ausztrál nő épp aludt zenehallgatás közben a Pekingből Melbourne-be tartó repülőn, amikor kigyulladt a fejhallgatója – írja a BBC.
A nő a robbanás hangjára riadt fel, és letépte a fejéről a szikrázó, olvadásnak indult fejhallgatót. Az arcán fekete foltokat hagyott a robbanás, a kezén pedig hólyagokat a forró füles.
Az arcomhoz kaptam, amitől a fejhallgató a nyakam köré tekeredett. Továbbra is égető érzést éreztem, ezért lerántottam és a földre dobtam. Szikrázott és kicsit égett is
– mondta a nő az Ausztrál Utazásbiztonsági Irodának (ATSB).
A személyzet sietett a segítségére, és végül egy vödör vízzel oltották el a gép padlóján égő fejhallgatót, amely addigra már ráolvadt a földre. Az ATSB jelentése szerint az út hátralévő részén olvadt műanyag és égett haj szaga terjengett az utastérben.
A balesetet az ATSB szerint a fejhallgató beépített lítiumion-akkumulátora okozta. Vagyis pontosan az történt, amiért az azóta visszahívott Samsung Galaxy Note 7 mobilokat se engedi bekapcsolni a fedélzeten a legtöbb légitársaság. A BBC viszont emlékeztet, hogy az utóbbi években más beépített akkus elektronikus eszközökkel is adódott hasonló probléma, így nem csak a kifejezetten gyártási hibásnak bizonyult Note 7-ekkel érdemes óvatosan bánni repülés alatt.