Index Vakbarát Hírportál

Adattörléssel fenyegetik az Apple-t hekkerek

2017. március 23., csütörtök 11:35

Hekkerek azzal fenyegették az Apple-t, hogy egyszerűen törlik annak a több százmillió iCloud-felhasználónak az összes adatát, akinek a fiókjaihoz hozzáfértek. Mindössze százezer dollárt kértek, hogy ne tegyék meg.

Az Apple szerint azonban nem is történt semmilyen adatszivárgás, sem iCloud-, sem Apple ID-adatokhoz nem férhettek hozzá hekkerek. Azokat az emailcímeket és jelszavakat pedig, amelyeket a bűnözők bizonyítékként felmutattak, máshonnan szerezhették meg.

Elsőként a Motherboard írt arról, hogy a magát Turkish Crime Familynek hívó szervezet azt állítja, hogy 300 millió iCloud-fiók adatait lopta el. Váltságdíjul 75 ezer dollárnyi Bitcoint, vagy 100 ezer dollárnyi iTunes ajándékkártyát kértek április 7-ig. Ellenkező esetben törölnek minden adatot a megszerzett fiókokból.

Maga a bűnszervezet sem teljesen biztos abban, mennyi fiókot is törtek fel, egyikőjük 300 milliót emlegetett, másik tagjuk 559 milliót. A Fortune szerint az emailek és jelszavak a néhány évvel ezelőtti LinkedIn elleni támadásból kerültek elő. Nem először fordul elő, hogy az innen szerzett adatokkal próbáltak zsarolni nagyobb cégeket kisebb bűnszervezetek.

Az Apple azt mondja, hogy folyamatosan figyeli az iCloudot, nehogy illetéktelenek jussanak hozzá mások fiókjaihoz. És persze a hatóságokkal is felvették a kapcsolatot a zsarolás miatt.

Rovatok