Index Vakbarát Hírportál

Vigyázz! Felsőpofán nagyfeszültség!

2017. március 28., kedd 22:53

Technikatörténetileg és építészetileg egyaránt érdekes épületbe jutottunk be a Kortás Építészeti Központ jóvoltából: az Elmű Csarnok téri transzformátorházát nézhettük be belülről. A piaccsarnok mögött álló 52 éves épület mindig is megosztotta a közvélekedést, sokan csak egy embertelen téglahasábot látnak benne, míg mások – főképp építészek – a funkció és a forma példás összhangját, az álságos szocialista realizmus utáni szabadabb, modern építészet jeles darabját.

Az Index Urbanista blogján legutóbb Léstyán Bence építész, az épület tervezőjének, Léstyán Ernőnek unokája méltatta a trafóház érdemeit, amiket sajnálatosan az elé épülő szálloda nagyban csökkent majd. A többszintes, monolit vasbetonvázas épület három fő részből áll, a vezérlőépületből, a kapcsolóközpontból és a hőközpontból, mi az első kettőt járhattuk be Léstyán Bence és az Elmű szakembereinek vezetésével. Alábbi nagyképes beszámolónk segítségével olvasóink is velünk tarthatnak.

Rovatok