Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk új cége összekötné az agyunkat a számítógépekkel

2017. március 28., kedd 17:18

Új céget alapított Elon Musk, a Tesla és a SpaceX mesterséges intelligenciával, ember-gép kapcsolatokkal is behatóan foglalkozó alapítója. A Neuralink névre keresztelt, egyelőre kezdeti stádiumban lévő orvosi profilú vállalkozás célja, hogy az emberi agy és a számítógépek között közvetlen kapcsolatot építsen. A hírt először a Wall Street Journal közölte, pár órával ezelőtt pedig Elon Musk saját Twitterén megerősítette:

A rövidke közlemény szerint hamarosan hosszabb írás jelenik meg a cégről a Wait But Why tudományos blogon (amin korábban is előszeretettel nyilatkozott Elon Musk). Tweetjében annyit fűzött még hozzá Musk, hogy nehéz időt szánni rá [mármint az efféle kutatásokra], de túl életbevágó a kérdés ahhoz, hogy halogassuk. Ezzel valószínűleg arra korábban már ismertetett aggodalmaira utal, amik szerint a gépek egyre okosabbak lesznek, és hamarosan elérnek a mesterséges intelligencia olyan fokára, amin könnyen elsöpörhetnek bennünket, de legalábbis teljesen haszontalanná, meghaladottá téve az emberi fajt.

Februárban, egy Dubajban tartott konferencián úgy fogalmazott Musk, hogy “egy idő után a biológiai és a digitális intelligencia össze fog olvadni. Ez leginkább az agyunk és a digitális énünk közti kapcsolat sebességén, sávszélességén múlik majd” és nincs más hátra, mint eggyé kell válnunk a gépekkel: “valamiféle szélessávú agyi interfész, egy új agykéreg segít majd elérni az emberi és gépi intelligencia közti szimbiózist, és talán a kontroll és a hasznosság kérdéseire is választ ad majd.”

Azt, hogy miképp kapcsolódhat majd össze egy emberi agy és egy számítógép jelenleg nem tudni pontosan. Voltak már korábban is elképzelések például agykéregbe ültethető elektródákról, különféle implantátumokról, és a jelek szerint ezt a vonalat követné Musk új cége is: csipkehálószerűen összekötött apró elektródák kifejlesztéséről szólnak a hírek.

A kutatások célja az emberi memória fejlesztése, illetve az agy mesterséges intelligenciával való felturbózása, írja a BBC a WSJ cikkére hivatkozva. Lapértesülések szerint a 2016-ban alapított cég megnyerte magának a tudományos terület vezető kutatóit, akik Elon Musk saját vagyonából finanszírozott kutatásokon fognak dolgozni.

Az agy és gép kapcsolat egyik lehetséges vonzata gondolatok, információk le- és feltölthetősége, aminek extrém kiterjesztése a komplett személyiség és a kapcsolódó tudat digitalizálása.

Rovatok