Index Vakbarát Hírportál

Átment a teszten a repülő autó

2017. április 21., péntek 17:19

Olcsó, tiszta és gyors közlekedést ígér a Lilium a városi ingázóknak, arról nem is beszélve, hogy mindezt a világ egyik legmenőbb járművével, egy repülő autóval tervezi megvalósítani.

A német vállalat most jutott túl az első próbarepülésén München közelében, és ha jól haladnak a további tesztekkel, akkor hamarosan ilyen gépek vehetik át a repülőterek és várok közt ingázó taxik munkáját.

A Lilium Jet függőlegesen száll fel, mint egy helikopter, de szárnyakkal halad előre, mint egy repülőgép. Elektromos hajtóműve miatt nem bocsát ki szennyező anyagokat, csendesen suhan az égen.

300 kilométer per óra a végsebessége, és 300 kilométert tud megtenni

A prototípus csak kétüléses, de már elkészült egy ötszemélyes változata is, ezzel már elég sok utast tud szállítani a pilóta. A Telegraph című brit lapban közölt becslések szerint a Lilium Jet a New York-i JFK repülőtérről alig öt perc alatt beérne a városközpontba, és az út csak pár ezer forintba kerülne. Ugyanez az út négy keréken guruló taxival majdnem egy óra, és körülbelül húszezer forintba kerül.

Bízunk benne, hogy hamarosan forgalomba kerülnek ezek a repülő járművek, és a városi forgalmat megkerülve lehet majd közlekedni. Persze vigyázni kell, mert a földfelszínen zajló közlekedéssel kapcsolatban is azt mondják a szakértők, hogy bármennyi utat is építünk, az autósok mindet meg tudják tölteni. Nem lenne túl jó, ha az égbolttal is ez történne.

Rovatok