Index Vakbarát Hírportál

Kiszámíthatóbb lesz a Windows 10

2017. április 21., péntek 09:17

Idén szeptembertől kiszámíthatóbbá válik a Windows 10 és az Office kezelése, a Microsoft ugyanis pontosabban meghatározza, hogy mikor érkeznek a frissítések - írja a Micosoft-szakértő Mary Jo Foley a ZDNeten. Évente két nagyobb update csomagra lehet számítani Redmondból.

Eddig azt mondta a Microsoft, hogy évente 2-3, új funkciókat is tartalmazó frissítést ad ki az operációs rendszerhez, és volt némi bizonytalanság a megjelenéssel kapcsolatban. A következő, Redstone 3 kódnéven ismert nagyobb frissítőcsomagról például mostanáig csak annyit lehetett tudni, hogy valamikor ősszel érkezik, de ez azért elég tág intervallum.

Most már biztos, hogy a Windows 10 Redstone 3 szeptemberben jön ki, az ezt követő csomag pedig 2018 márciusában jelenik meg. Az irodai programcsomag is évente kétszer frissül majd a korábbi három helyett.

A frissítések terméktámogatásának ideje is megnő 12 hónapról 18 hónapra, tehát a vállalatoknak nem kell úgy rohanniuk a telepítéssel, nehezebben csúsznak ki a támogatási időből. 

Rovatok