Ma már kevesen tudják, hogy a 20. század eleji autógyártás egyik közismert autógyára volt a francia Unic. A céget Georges Richard autóversenyző, bicikligyáros alapította, és Henri de Rothschild báró volt a fő befektető, akinek köszönhetően elindulhatott az autógyártás. Az Unic (ejtsd kb: ünik) 1905 és 1938 között gyártott személyautókat és taxikat, 1938 és 1952 között már csak haszonjárművek készültek a francia gyárban, egészen 1952-ig, amikor megvette a puteaux-i céget a Simca.

A márkanév leginkább a korabeli taxisok (lásd alábbi kép), illetve haszonjárművekkel és autóbuszokkal fuvarozók körében csengett ismerősen, ám az első Unic autókat a 20. század első két évtizedében még a nagyközönségnek szánták. Az autókiállításokon saját standdal megjelenő cég ugyan csak alvázakat gyártott, és az autók más-más karosszériával kerültek forgalomba, a cél azonban az volt, hogy teljesen egyedi autók jelenjenek meg a piacon az erre utaló Unic név alatt.

Amit valószínűleg ugyancsak kevesen tudnak, hogy a Közlekedési Múzeum birtokában is van egy példány a ma már meglehetősen ritkának számító gépjárműből. A múzeum gyűjteményében megbújó autó minden bizonnyal Bécsen keresztül kerülhetett Magyarországra, karosszériáját ugyanis annak a híres-neves Karl Czerny műhelyében készítették, aki udvari beszállítónak is nevezhette magát, egyebek mellett Ferenc Ferdinánd is vele készíttette autóit.

Titkok lengik körül

A jelenleg múzeumi raktárban lévő négyszemélyes kis kabriót valamikor az 1910-es évek elején gyárthatták, egykori tulajdonosáról nincsenek információk. Nem tudjuk azt sem, hogy újonnan vagy már használt autóként került-e Magyarországra, csupán annyi biztos, hogy a maga idejében is ritkaságnak számított, noha luxusautónak nem mondanánk.

18 lóerős motorjának köszönhetően 50 km/h volt a legnagyobb sebessége, bár a korabeli utakon ez is soknak tűnhetett. Ám az is igaz, hogy a már tíz évvel későbbi kocsik is sokkal korszerűbbek, gyorsabbak és megbízhatóbbak voltak, nem beszélve, az 1930-as, az 1940-es évek járműveiről – ennek fényében már az is kész csoda, hogy a kis Unic évtizedeket élt túl, nem beszélve a történelemről: két háborúról, forradalomról, gazdasági válságról. Azt persze nem tudjuk, hogy mennyi ideig használták, hány kilométert mentek vele, viszont felbukkanását egy olyan dolog előzte meg, ami sok autó számára a szomorú véget jelentette.

Az ötvenes évek kohói

Ma már elképzelhetetlen olyan hatósági eljárás, ami a 20. századi Magyarországon háromszor is megesett: a magánszemélyeknek be kellett szolgáltatniuk autóikat. Az első két alkalommal, 1914-ben, illetve 1941-ben a háborúval indokolták e lépést, 1950-ben viszont egy olyan rendeletet hoztak, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a magáncélú autózást: e rendelet értelmében ugyanis az üzemanyaghoz csak ún. vásárlási könyv vagy utalvány ellenében lehetett hozzájutni. Utalványt pedig csak olyan személy kaphatott, aki igazolni tudta, hogy munkájához nélkülözhetetlen a gépkocsi. Ilyen igazolás híján a tulajdonosok nem tehettek mást, mint hogy állami megvételre ajánlották fel a járművüket, amit a kijelölt telephelyeken kellett leadniuk.

A kocsik többsége azonban nem állt többé forgalomba, hanem a kohókban végezte annak az abszurd pártutasításnak a jegyében, hogy Magyarországnak néhány éven belül a “vas és acél országává” kell válnia; az akció következtében az amúgy is roppant szerény, kb. 13 ezres személyautó-állomány kevesebb, mint a felére csökkent.

A kis Unic mindent túlélt

Nincsenek pontos adatok arról, hogy miféle autók – köztük talán pótolhatatlan ritkaságok – végezték az ötvenes évek nehézipari hisztériájának áldozataként, de az Unic a korábbi viharokhoz hasonlóan ezt a nehéz időszakot is átvészelte. A Közlekedési Múzeum raktárába került, leltári számot kapott, lajstromozták, de semmi több nem történt vele, így aztán évtizedeken át porosodott, arra várva, hogy végre gondját viselje valaki. Ma már nagyon nehéz eldönteni, hogy felújítására, bemutatására miért nem került sor korábban, pedig a lassan 110 éves kocsi nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is párját ritkítja: nagyon kevés olyan járművet ismerünk ebből az időből, amelynek ilyen sok eredeti alkatrésze maradt volna meg. Mindez olyan páratlan lehetőséget biztosít a kocsi restaurátorainak, hogy a közelmúltban megkezdett helyreállítás során arra törekedhetnek, hogy a jármű teljesen eredeti állapotában szülessen újjá. Ráadásul a feltárás során még a műtárgy eredeti fényezése és csíkozása is láthatóvá vált, így ez is segíthet az eredeti állapotot megközelítő helyreállításban.

Az alvázkeretet a múzeum műszaki restaurátorai már letisztították, jelenleg a rugókötegek teljes tisztítása és a később felhordott rétegek eltávolítása van folyamatban. A következő javítási művelet a futóműtestek helyreállítása lesz. Azonban a különleges jármű restaurálásának befejezéséhez nem elég a lelkesedés, olyan importcikkekre is szükség van, amelyek Magyarországon nem állnak rendelkezésre, például a korabeli mintázatú gumiabroncsokra, fényszórókra, sőt a fényszórók működtetését biztosító acetilén gázfejlesztő berendezésre. Fontos lenne francia és osztrák szakemberek bevonása a munkába, ám ezt a múzeum költségvetése nem teszi lehetővé. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumi ezért döntött úgy, hogy a szokásoktól eltérően, az intézmény számára felajánlott 1 százalékos hozzájárulást nem “általánosságban” kezeli, hanem a befolyt összeget konkrétan erre az egy műtárgyra fordítja, ami jó esetben olyan gyönyörűen nézhetne ki, mint a cikk nyitóképén látható 1908-as bordó Unic, ami londoni taxiként szolgált eredetileg.

Zárásképp jöjjön négy art nouveau, art deco magazinreklám az 1920-as, 1930-as évekből, az ereje teljében lévő Unicről:

(A cikk szöveg- és képanyagának java részét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum biztosította, amit ezúton is köszönünk.)