Index Vakbarát Hírportál

Titokban léghajót fejleszt a Google alapítója

2017. április 26., szerda 16:52

Úgy tűnik, a Google alapítói egymással versengve próbálnak minél furább járművekkel repülni. Tegnap írtuk meg, hogy Larry Page támogatja azt a frissen bemutatott repülő motort, amely a tervek szerint már idén kapható lesz, most pedig a Bloomberg azt írja, a másik társalapító, Sergey Brin titkos léghajóprojekten dolgozik.

A lap négy forrásból is úgy értesült, hogy a titokzatos, zeppelinszerű léghajó a NASA Ames Kutatóközpontjának kettes hangárjában készül. Azt még nem tudni, hogy hobbiprojektről van csak szó, vagy kereskedelmi termék is várható fejlesztésből.

A Bloomberg szerint mindenesetre Brin már azóta nagy csodálója a léghajóknak, hogy évekkel ezelőtt meglátogatta a Google-anyacég Alphabet Mountain View-i főhadiszállása szomszédságában fekvő Ames központot, amely egykor az amerikai haditengerészet USS Macon nevű óriási léghajójának is otthont adott. Brin állítólag a Macon képeit nézegetve határozta el, hogy ilyenből bizony ő is akar egy sajátot.

2015-ben a Google Planetary Ventures nevű egysége átvette az itt található hangárokat a NASA-tól, és a cég laboratóriumait alakította ki bennük. Ezek egyikében készül Brin léghajója, bár az biztosnak tűnik, hogy nem Alphabet-projektről van szó. A fejlesztést a Bloomberg forrásai szerint Alan Weston, a NASA Ames korábbi igazgatója vezeti. A hajó fémváza állítólag már készen van, és be is tölti a kettes hangár nagy részét.

Rovatok