Index Vakbarát Hírportál

Két év múlva átadják a világ legmagasabb felhőkarcolóját

2017. május 12., péntek 13:51

Hat évvel az ambiciózus projekt elindulása után kitűzték a dzsiddai felhőkarcoló megnyitásának újabb céldátumát: Alvaled bin Talal milliárdos szaúdi herceg azt közölte az AFP-vel, hogy voltak ugyan kényszerű csúszások, de 2019-ben meg fog nyílni a Kingdom Tower.

A Szaúd-Arábia második legnagyobb városába, a Vörös-tenger partjára tervezett toronyház 1008 méter magas lesz, jóval magasabb mint a jelenleg csúcstartó, 830 méteres Burdzs Kalifa.

A torony építését 2011-ben jelentette be a herceg, akkor azt mondta, hogy 3 év alatt fölépül az új rekorder. A kivitelező Binladin Csoport azonban a 2014-es olajármélypont miatt kénytelen volt az építést visszafogni. Ekkorra a négy emeletnyi alapok már elkészültek, és 2018-ra ígérték a befejezést. (A céget amúgy Oszama bin Laden apja alapította 80 évvel ezelőtt.)

2015-ben a torony építtetésére létrehozott Kingdom Holding új befektetőt talált az akkor 26 emeletnél járó építkezéshez, a mostani bejelentés szerint a munkák gond nélkül folytatódhatnak.

Ha a kitűzött időre fel is épül a Kingdom Tower, nem sokáig lesz egyeduralkodó. Az iraki-brit közös tulajdonban álló AMBS Architects cég ugyanis az iraki Baszrában építene egy 1150 méter magas, 241 emeletes, külön városnak beillő négytornyos komplexumot 2025-re.

A Baszrába tervezett épület a nem hasznos területben is nagyot verne a többire, a dubai Burdzs Kalifa ugyanis a 828 méteréből csak 585 métert, míg a 2019-re tervezett dzsiddai Kingdom Tower az 1000 méterből csak 720-at használ ki – ezzel szemben az iraki toronyház 1152 méteres magasságából 965 méter hasznos lenne.

Rovatok