Index Vakbarát Hírportál

Már a héten bemutatnák a nyújtható kijelzőt

2017. május 22., hétfő 10:50

Sokszor felröppent már pletykaként, hogy valamelyik cég teljesen hajlítható kijelzős mobilt dob piacra. De eddig még csak prototípusokat, koncepciókat láthattunk.

Lehet ez most sem lesz másként, de a dél-koreai sajtó szerint a Samsung még ezen a héten bemutat egy olyan mobilt, amelynek nyújtani lehet majd a kijelzőjét. A készüléknek 9,1 hüvelykes (23 centiméter) lenne a kijelzője és 12 milliméternyit lehet rajta hajlítani, tekerni vagy nyomni.

Ha minden igaz, akkor Los Angelesben mutatják be a Society for Information Display 2017 nevű rendezvényen, május 23-25 között. A hajlítható kijelző ugye csak egy irányba mozog, a nyújthatónak az lenne az előnye, hogy bármerre húzható.

A Mashable cmű lap biztos értesülésében, de a cég szóvivője azt nyilatkozta, hogy a fejlesztés még korai szakaszában van, így egyáltalán nem tudott arra válaszolni, mikor jelenhetnek meg az első nyújtható kijelzős mobilok.

Rovatok