Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt: viheti magával a Netflixet, Spotifyt

2017. június 8., csütörtök 13:37

Elhárult az utolsó akadály, az uniós szakminiszterek is elfogadták az online tartalmak külföldi elérését biztosító jogszabályt – írja az MTI. A tagországok igazságügyi miniszterei a Tanács csütörtöki luxembourgi ülésén vita nélkül fogadták el az Európai Parlament által májusban már jóváhagyott tervezetet.

Az új szabály biztosítja a megvásárolt online tartalomszolgáltatások Európán belüli hordozhatóságát. Vagyis magyarul lehetővé teszi, hogy az EU országaiban minden uniós állampolgár ugyanúgy nézhesse neten a filmeket, videókat, hallgathassa a zenét, vagy fogyaszthasson bármilyen más netes tartalmat, mint otthon, ahol előfizetett rá.

A roamingdíjak felszámolása mellett ez is fontos előrelépés az egységes digitális piac megteremtése felé

– írta közleményében a máltai soros uniós elnökség.

Az Európai Bizottság korábban arról számolt be, hogy az új szabályok kötelezőek lesznek minden fizetős online szolgáltatóra, például az Amazonra vagy a Netflixre nézve is. A térítésmentesen kínált szolgáltatások nyújtói önkéntes alapon szintén felkínálhatják regisztrált felhasználóiknak a tartalmak hordozhatóságát.

Az új szabályok várhatóan a jövő év elején lépnek hatályba. Szakértők szerint az online tartalomszolgáltatásokhoz való, határokon átnyúló hozzáférés lehetősége még kiemeltebb jelentőséget nyer a roamingdíjak 2017. június 15. utáni eltörlésével.

Rovatok