Index Vakbarát Hírportál

Nem titok többé: önvezető autón dolgozik az Apple

2017. június 13., kedd 16:03

Miután nem lett semmi az Apple önvezető elektromos autó fejlesztését célzó terveiből, sokáig jószerével csak találgatások, pletykák és jóslatok szintjén lehetett bármit is tudni a cég autóipari ambícióiról. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója most a Bloombergnek adott exkluzív interjúban elmondta, hogy milyen autópiaci lépésre készül az Apple.

Nagy meglepetés nem ért senkit: önvezető technológiák fejlesztésén dolgoznak. “Az autonóm rendszerekre fókuszálunk. Ez olyan kiemelkedő jelentőségű technológia, ami a mi szemszögünkből nagyon fontos” – fogalmazott Tim Cook. “Tulajdonképp úgy hisszük, hogy ez minden mesterséges intelligencia projekt eredője. És valószínűleg ez a legbonyolultabb AI kérdéskör, amin manapság dolgozni lehet.”

A Bloomberg feleleveníti, hogy a saját önvezető autó fejlesztését feladó Apple tavaly helyezte át a hangsúlyt az autonóm járművekhez szükséges technológia fejlesztésére, de eddig semmiféle hivatalos vezetői nyilatkozat nem került ki a cégtől az újraírt tervekről.

Áprilisban három SUV önjáró teszteléséhez kapott engedélyt az Apple a kaliforniai gépjárműhivataltól, ezekről pár héttel később fotók is jelentek meg. Egyes források szerint ennél régebb óta, és több autóval is folytat teszteket a cég San Francisco környékén.

Rovatok