Index Vakbarát Hírportál

A netes gyerekzaklatás ellen indul kampány

2017. június 21., szerda 10:56

Európa 29 országában, így Magyarországon is kampány indult a gyerekek online szexuális kizsákmányolása ellen – jelentette be az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főreferense szerdán az M1-en.

Szabó Henrik elmondta, hogy a kampány eredményessége érdekében készítettek egy kisfilmet, amelyben arra hívják fel a gyerekek figyelmét, hogy mit ne osszanak meg magukról az interneten – írja az MTI. A tízperces kisfilm Youtube-on is megnézhető:

A kampányban azt tanácsolják, hogy a személyes, a születésre, a lakcímre, az iskolára, munkahelyre vonatkozó adatokat, telefonszámokat ne tegyenek elérhetővé ismeretleneknek. Ne töltsenek fel intim képeket, illetve ne lájkoljanak szexuális tartalmakat se, mert ezzel zsarolhatóvá válnak a bűnözők szemében, illetve pedofilok áldozatává válhatnak.

Szabó Henrik azt is elmondta, hogy a szülők nehéz helyzetben vannak, hiszen a korábbi generációk még nem használtak számítógépet, korábban nem volt internet, így sokszor nem tudnak tanácsot adni a gyerekeknek. Ezt az űrt próbálja pótolni a kampány iskolai foglalkozásokkal, illetve a kisfilm bemutatásával.

Ahogy februárban írtuk egy nemzetközi felmérés kapcsán, tízből hat gyerek tapasztalta már a netes zaklatás valamilyen formáját, és a gyerekek 52 százaléka nem tudja, hova forduljon segítségért, ha ilyet tapasztal.

Rovatok