Örökre elrontottam a füleimet azzal, hogy kipróbáltam az RHA Dacamp L1 hordozható erősítőt a brit audiotechnikai gyártó CL750-es fülesével kombinálva, mert ez a páros egészen kiváló hangminőséget képvisel. A prémium dobhártya-rezgetésnek persze jó nagy ára van, a hazai boltokban az erősítőért több mint 175 ezer forintot kérnek, míg a füles körülbelül 42 ezer forintért kapható.

A szex sem úgy az igazi, hogy az ember rögtön az első pillanatban összedugja a dolgokat, és pontosan ugyanez a helyzet a CL750 fülessel. Erős acélteste kíméletlenül hosszú előjátékot igényel, mielőtt akcióba lendülnénk, ezért nálam több napon át úgy hevert a lakás valamelyik eldugott pontján, hogy folyamatosan szólt rajta valami. Ezzel a család és a macska idegeire ment, mert mindig azt hitték, hogy véletlenül felejtettem bekapcsolva, de ez teljesen szándékos volt.

Az RHA más acélfüleseire is igaz ez. Az audiotesztek etalonjának mondható What Hi-Fi munkatársai elborzadtak attól, amit először hallottak, de egy hét bejáratás után már jó értékelést adtak.

Abban is különleges a CL750, hogy egyáltalán nem mindegy, mibe dugjuk be. Az elmúlt hónapban kipróbáltuk tucatnyi különféle mobillal, de a legtöbb túl gyenge jelet ad. A Samsung Galaxy S7 közelíti azt, amit elvárunk egy ilyen fülestől, de még az sem az igazi, a lapopokban viszont már van elég erő. Ha mégis út közben használnánk, akkor viszont nincs mese:

Névleges ellenállása 150 ohm, ez elég magasnak mondható az agybadugós fülesek közt. Érzékenysége 89 dB, a frekvenciatartománya pedig egészen tág, 16 Hz és 45 kHz közötti.

Erősítő alatt persze nem arra a monstrumra kell gondolni, amit a nappaliban tart a csipkés terítő alatt, hanem egy hordozható, tenyérnyi eszközre. Itt kerül a képbe a Dacamp L1, az RHA első olyan terméke, ami nem fülhallgató, és amivel rögtön sikerült is elnyernie a brit cégnek egy Red Dot díját a dizájnra. A Dacampban csatornánként egy-egy digitális-analóg átalakító (DAC) van, és persze dupla erősítő, hogy a nagyobb fejhallgatókat is jól meghajtsa.

Amikor erősítőre dugjuk a CL750-et, valóságos orgiát kapnak a dobhártyáink. Ez kell ahhoz, hogy jó legyen a dinamika, kiegyensúlyozott a hangzás, és a basszus rendesen odacsapjon a dobhártyákra, amikor hiphopot hallgatunk. Szerencsére a mélyek nem túl tolakodók, amikor klasszikus vagy dzsessz szól. Néha előfordul, hogy a magasak egy kicsit erősek, de ebben megint segíteni tud a Dacamp, tekerőkkel lehet -3 és +9 közötti tartományban szabályozni a mélyeket és a magasakat.

A Dacamp azonban némi kihívás elé állít minket a használata során, és nem a hangvilágával, hanem a felépítésével. A hangminőség akkor igazán jó, ha digitális a bemenet, és a külső DAC alakítja át a biteket analóg hullámokká. Ha okostelefon a hangforrás, akkor ez azt jelenti, hogy a microUSB porton kell kapcsolatot létesíteni. Modernebb usb-c aljzatnál még egy átalakítót is közbe kell iktatni, és az sem mindegy, hogy milyet. Van olyan adapterünk, amivel nem ment át a hang, és van olyan is, amivel igen. Bár a hordozható hangcucc a Spotifyból is kihajtja a maximumot, de a legtöbbet a nagyobb felbontású FLAC vagy DSD fájlokkal hozhatunk ki belőle.

A kábelezésnek mindenképpen az lesz a vége, hogy egy csinos kis hurok kanyarog a két eszközünk között. Az erősítő alján találunk egy optikai bemenetet is, valamint az iOS-es mobilokhoz egy teljes méretű usb portot, és van ott még egy vonalkimenet is, ha a hangot nem közvetlenül egy fülesre küldjük rá. A fülesekhez tartozó kimenetek az erősítő tetején vannak: egy 3,5 milliméteres jackdugós nyílás, valamint egy négytűs Mini XLR, az igazán hiperdrága, spéci fülesekhez.

A lényeg végülis az, hogy a Dacamp mindkét végén kiáll egy-egy kábel, tehát képtelenség kényelmesen a zsebünkbe csúsztatni. Nyilván senki sem akarja megtörni a kábeleit, vagy szétbarmolni az aljzatokat, szóval más megoldás kell. Az RHA két gumipántot ad a Dacamphoz, hogy azzal kössük fel a mobil hátára, de ez biztosan csak valami hülye angol vicc, amit mi nem értünk. A gumipánt jó nagy részen letakarja az érintőkijelzőt, amit így elég nehéz nyomkodni. Végül arra jutottam, hogy a gumipánt elég jó ütköző a mobil és a Dacamp között, hogy véletlenül se karcolódjon a mobil hátlapja, és inkább kézben tartottam a szettet. A húsz évvel ezelőtti bunkofonokat is túléltük valahogy, a minőségi zene pedig mégiscsak magaskultúra, annak érdekében szívesen kötünk időnként ilyen kényelmetlen kompromisszumokat.