Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a világ egyik legjobb drónja Kínában

2017. július 14., péntek 19:54

Már a próbarepülésen is túl van a tömeggyártásra szánt kínai CH-5-ös pilóta nélküli repülőgép, amelyet az észak-kínai Hopej tartományban röptettek meg. A drónt először tavaly a dél-kínai Csuhaj városában egy nemzetközi repülőkiállításon mutatták be.

A pilóta nélküli repülőgép felderítésre, megfigyelésre, járőrözésre, és csapásmérő bevetésekre is alkalmas.

Si Ven, a Szivárvány névre keresztelt drón projektjének egyik fejlesztő mérnöke azt mondta, hogy  az első bemutatása után egy sor fejlesztést hajtottak végre a pilóta nélküli repülőgépen, amely szerinte képességeit tekintve a világ legjobbjai közé tartozik.

Si közölte azt is, hogy a 21 méteres fesztávú CH-5-ös drón hatótávolsága több mint 10 ezer kilométer, mintegy 1 tonna hasznos terhet szállíthat és 60 óráig maradhat a levegőben.

Si szerint a CH-5-öst civil célokra is felhasználhatják, így a teljesség igénye nélkül nyersanyagforrások felkutatására, a tengeri környezet védelemére, katasztrófavédelmi feladatokra, tengeri mentésekre és rendvédelmi feladatokra.

A mérnök szerint további próbarepüléseket hajtanak végre, hogy a különböző vásárlók igényeinek megfelelő apróbb változtatásokat elvégezhessék. "Úgy hisszük, sikert fog aratni a belföldi és a külföldi piacokon is" - tette hozzá Si, írja az MTI.

Rovatok