Index Vakbarát Hírportál

Segédeszköz lett az elvarázsolt kastélyok kellékéből

2017. július 17., hétfő 16:27

Sokáig csak az elvarázsolt kastélyok kötelező trükkje volt a lábunk alatt megmozduló lépcső, ám ebben nagy lehetőséget láttak meg a Georgia Tech és az Emori Egyetem kutatói. Ők azonban nem akadályt akartak gördíteni az emberek elé, hanem éppen ellenkezőleg, a felfelé és lefelé haladást segítik a lépcsőjükkel, amely újrahasznosítja lépések energiáját.

A videón látható, és a PLOS ONE című tudományos lapban is bemutatott eszköz egy furcsa kerettel felszerelt lépcső, és azért néz ki így, mert a lépcsőfokok rugókkal és nyomásérzékelővel vannak felszerelve - írja az MTI. Amikor az ember lefelé jövet rálép az egyik fokra, az lassan süllyedni kezd, mígnem egy szintbe kerül az alatta lévővel, elraktározva az ember által termelt energiát.

A lépcsőfok egészen addig ebben a helyzetben marad, amíg valaki rá nem lép a felette lévő fokra. Ekkor a lesüllyedt lépcsőfok - felhasználva a korábban elraktározott energiát - lassan emelkedni kezd, egy szintbe hozva az ember lábát a következő lépcsőfokkal. Az eszközt rá lehet helyezni már meglévő lépcsősorokra.

Karen Liu, a Georgiai Műszaki Egyetem munkatársának fejében azután született meg az okoslépcső gondolata, hogy látott egy bokapántot, amely képes elraktározni, majd később felhasználni az energiát. A kutató 72 éves édesanyja minden gond nélkül tud sétálni, ám a lépcsőzéssel meggyűlik a baja. Liu tudta, hogy az anyja nem fog felvenni speciális cipőt csak azért, hogy lépcsőt másszon, ezért úgy döntött, hogy csinál egy olyan lépcsőt, amely a bokapánt elvén működik.

A segítségre szoruló emberek rendelkezésére álló jelenlegi megoldások elég drágák. A lifteket és lépcsőfelvonókat gyakran nem lehet beszerelni az otthonokba

- mondta Liu, aki Lena Ting professzorral közösen dolgozott a lépcső kifejlesztésén.

A kutatópáros szerint a lépcső a várandós nők, vagy a műtét után lábadozó páciensek, egyszóval olyan emberek számára lehet hasznos, akiknek csak átmenetileg van szükségük segítségre, és nem kell véglegesen átalakítani az otthonukat.

Rovatok