Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálja a BKK-t az adatvédelmi hatóság

2017. július 24., hétfő 11:55

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) kérdésünkre közölte, hogy bejelentés alapján

vizsgálatot folytatnak a BKK és a T-Systems által működtetett online jegyértékesítő rendszerrel kapcsolatban

Ez azt jelenti, hogy az említett cégeknek záros határidón belül válaszolniuk kell a hatóság kérdéseire.

Múlt héten felmerült, hogy az említett szolgáltatók némi adatvédelmi kihívással küszködtek, és felmerült a gyanú, hogy illetéktelenek férhettek hozzá a rendszereiken tárolt személyes adatokhoz.

A hét folyamán megírtuk, hogy gond volt a jelszavak és a felhasználói fiókok kezelésével, a szerverek sérülékenységének gyanúja is felmerült. A jegyárusító rendszer működtetői hatalmas felháborodást váltottak ki azzal, hogy feljelentettek egy fiatalt, aki jóindulatúan figyelmeztette őket az egyik hibára, aztán végül bocsánatot kértek a csúnya ügy miatt.  

Rovatok