Index Vakbarát Hírportál

Csuklómozgásból termel áramot egy karkötő

2017. július 27., csütörtök 07:10

Kínai kutatók kifejlesztettek egy karkötőt, amely begyűjti a csukló mozgásakor keletkező biomechanikus energiát. Ezt aztán elektromossággá lehet alakítani és felhasználni elektronikus eszközök akkumulátorának feltöltéséhez – írja az MTI.

A karperec az elektromágneses kölcsönhatás alapelvén működik, amikor egy vezetőben elektromos feszültség indukálódik. A karperec külső burkában elektromosságot vezető réztekercs forog egy belső burok körül. Ebben a belső burokban helyeztek el két mágnest, amely forog a viselő csuklómozgására. Ahogy a mágnes a réztekercsen áthalad, az elektromágneses indukciónak köszönhetően feszültséget termel. Faraday törvénye szerint a megtermelt feszültség mennyisége egyenesen arányos azzal, ahányszor a mágnes megfordul a karkötőben. Minél gyorsabb a mozgás, annál nagyobb áramot termel a karkötő.

A kutatók bemutatták, hogy egyetlen csuklórázásból a karkötő képes feltölteni egy kicsiny akkut körülbelül egy volttal a másodperc törtrésze alatt, és több mint egy milliwatt áramot termelni. A karkötő legnagyobb előnye, hogy képes átalakítani a haladó mozgást minden irányban rotációs mozgássá. Fel lehet használni nyomkövetők, okosórák és fitneszkarkötők akkujának a töltéséhez.

Vu Zsi-ji és munkatársai a Csunkgingi Műszaki Egyetemről és a szecsuáni Kínai Műszaki Fizikai Akadémiáról az Applied Physics Letters szaklapban tették közzé a fejlesztést bemutató tanulmányukat.

Rovatok