Index Vakbarát Hírportál

Félmilliárd dollárra büntették az Apple-t

2017. július 27., csütörtök 15:27

Új ítélet született egy két éve húzódó szabadalmi perben, a bíró úgy döntött, hogy az Apple-nek 506 millió dollárt (132 milliárd forintot) kell fizetnie, ami a korábbi ítélet duplája – írja a Verge.

Még 2015 októberében született az ügyben az első ítélet, a bíróság akkor kimondta, hogy a cég jogosulatlanul használta fel a Wisconsini-Madisoni Egyetem szabadalmát a többek között az iPhone 5S, 6 és 6 Plus mobiljait is meghajtó A7, A8 és A8X processzoraiban. Az eredeti büntetés egyébként jóval nagyobb, 862 milliós volt, de ezt aztán csökkentették, mert arra jutottak, hogy az Apple jogsértése nem volt szándékos.

Akkor 234 milliós büntetést állapított meg az ítélet, ami mostanra azért duplázódott meg, mert az Apple a bíró szerint nem hagyott fel a jogsértéssel, és ugyanúgy felhasználta az egyetem technológiáját egészen 2016-ig, amikor az megszűnt az egyetem technológiája lenni, mert lejárt a szabadalom.

Az ügynek ezzel még mindig nincs vége, az Apple újra fellebbezni fog.

Rovatok