Index Vakbarát Hírportál

30 milliárd dollárért sem volt eladó a Snapchat

2017. augusztus 4., péntek 13:45

A Snap – a Snapchatet üzemeltető cég – a jelentések szerint még tavasszal visszautasított egy 30 milliárd dolláros ajánlatot a Google-től. Ez 7,7 ezer milliárd forint, vagyis nagyjából 58 vizes világbajnokság ára.

A Snapchat egy képüzenetküldő és multimédiás mobil alkalmazás, ami hatalmas figyelmet kapott az utóbbi időben, jelenleg 170 millióan használják napi szinten. Ennek ellenére is brutálisan magas volt a Google által felajánlott összeg, hisz az alkalmazást üzemeltető cég nagyjából 15 milliárd dollárt ér jelenleg, ráadásul folyamatosan csökken az értéke (még 24 milliárd dollárt ért, amikor tőzsdére vitték márciusban).

A Google tehát jóval túllőtt a célon, konkrétan annyira, hogy az általuk ajánlott összeg nagyobb, mint például Lettország, Paraguay, Uganda vagy Nepál 2016-os GDP-je. A 27 éves Evan Spiegel azonban szerette volna a saját feltételei szerint futtatni a céget, így nemet mondott az ajánlatra.

Ezt egyébként nem először tette. A Snapet 2011-ben hozta létre, és már 2013-ban is megpróbált felvásárolni a Facebook és a Google is. Előbbi egy 3 milliárd dolláros, utóbbi pedig egy 4 milliárd dolláros ajánlatot tett le akkor az asztalra. 

Rovatok