Index Vakbarát Hírportál

Robotkarmester fogja vezényelni Andrea Bocellit

2017. augusztus 17., csütörtök 11:48

Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd – írja az MTI.

YuMi, a svájci ABB vállalat robotja szeptember 12-én vezényli majd a Luccai Filharmonikusokat. A koncertet a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógálájaként tartják meg.

YuMi gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek – mondta el Andrea Colombini, aki annak a pisai Verdi Színháznak az igazgatója, ahol a koncertet megrendezik. Itt éppen ők ketten láthatók gyakorlás közben:

Az esemény egyik védnöke az ARPA alapítvány, amelynek tiszteletbeli elnöke Andrea Bocelli. A világhírű tenor Verdi Rigolettójából a La donna mobile című áriát énekli majd YuMi vezényletével. Maria Luigia Borsis pedig Puccini Gianni Schicchi című operájából az O mio babbino caro című áriát adja elő a robotkarmester közreműködésével. A debütáló karmesterrobot egy Mascagni-darabot is vezényel az estén.

Volt már példa korábban is arra, hogy robot próbált meg vezényelni: a Honda humanoid robotja, ASIMO 2008-ban egy zenekart vezényelt, de akkor a robot szinte kizárólag csak a jobb karját használta, és nem aratott osztatlan sikert. Az ő produkciója itt látható:

YuMi teljesítményét viszont Colombini hihetetlen előrelépésként értékelte a humanoid robotok mozdulatainak fejlődésében. Szerinte "YuMiból igazi segítőtárs lehet".

Colombini megjegyezte, hogy a technológia fejlődése rendkívüli lehetőségeket kínál a robotok gesztusainak és kifejezésmódjának finomodásában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olyan robotok, mint YuMi azért nem szorítják majd le az igazi karmestereket a pódiumokról:

A robot használni tudja a karjait, ám a lélek, a szellem örökké az emberé marad.

Rovatok