Még épp csak most ér véget a nyár, hát ki gondol ilyenkor a fűtésre? Éppen az a gond, hogy nagyon kevesen, ezért nehéz ősszel gázszerelőt találni. Gyakran csak akkor foglalkozunk a fűtéssel, ha már használni akarjuk, pedig ha ilyenkor derül ki, hogy valami gubanc van, könnyen meleg nélkül maradhatunk, amikor beüt a fűtési szezon. Összeszedtük a legfontosabb kazán- és konvenktorügyi tudnivalókat, hogy se fáznia, se szentségelnie ne kelljen. Tényleg, szén-monoxid-riasztója van?
Ha járt már úgy, hogy egy hűvösebb későőszi napon bekapcsolta volna a fűtést, de valamiért nem működött, és alig talált szabad szerelőt, a hiba nem az ön készülékében van. Illetve dehogynem, a gázkészülékével van gond, de azért nehéz ilyenkor szakembert keríteni, mert jó eséllyel sok ezer másik berendezés is épp karbantartásra szorul.
“Magyarország bő négymillió háztartásában mindennel együtt 3,5 millió gáztüzelő berendezés üzemel, míg a nyilvántartásban körülbelül 12-13 ezer arcképes igazolvánnyal rendelkező szakember szerepel.”
Ebből könnyű belátni, hogy vagy nem érnek oda mindenhova, vagy nagyon sűrűvé válhat a program, ha rövid idő alatt kell mindent átnézni
– mondta az Indexnek Versits Tamás, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke.
Szerinte a fő problémát az okozza, hogy a nyaralásból hazaérkezőknek a munkára, iskolára készülve kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a fűtéssel foglalkozzon, és csak akkor jut eszükbe, amikor már ténylegesen fűtenének is. Ilyenkor jobb esetben csak a torlódás okoz problémát, de az is lehet, hogy szervizbe kell vinni a készüléket, és a megjavításáig fűtés nélkül marad a család.
Ezért szokták Versits szerint a gyártók vagy a szervizek gyakran kiértesíteni az ügyfeleiket, és ezért szoktak akciókat is kínálni a nyári karbantartásra, hogy szét tudják húzni a karbantartási szezont. Az ő tapasztalata szerint aki drágább, jobb minőségű berendezést vesz, általában jobban tisztában van azzal, mit is használ, és kevésbé felejti el a karbantartást. Az értékesebb készülékek már eleve nagyobb tudatosságot előfeltételeznek, mert jobban féltik őket.
Na de akkor mégis mikor érdemes a karbantartással foglalkozni? Na és a felülvizsgálatra mikor van szükség, és egyáltalán miben különbözik ez egy sima karbantartástól?
Mivel a gáztüzelésű fűtési rendszer veszélyes üzemnek számít, a hatályos jogszabály szerint tízévente kötelező a műszaki-biztonsági felülvizsgálata. Ezt alapesetben a gázóra cseréjekor érdemes elvégezni, ilyenkor az egyetemes szolgáltatásra jogosultak, magyarul az átlag lakosság körében díjmentes. (A tízéves perióduson belül is bárki megcsináltathatja, de akkor ő maga fizet érte.)
A vizsgálat során az erre jogosult szakember ellenőrzi, hogy a rendszer megfelel-e a szabályoknak, jól van-e bekötve, biztonságosan üzemel-e, megfelelő-e a légellátása (szellőzés), rendesen karban van-e tartva, és így tovább.
Versits Tamás szerint a felülvizsgálók “mindig a létesítéskori előírásoknak megfelelően vizsgálják a helyzetet, mindaddig, amíg a létesítéskori állapot változatlan”. Magyarul ha valaki a kilencvenes években szereltetett be magának gázfelhasználói berendezést, és az akkori telepítési előírásoknak megfelelt, onnantól lehet üzemeltetni. Ha viszont időközben mondjuk kicserélték az ablakokat vagy páraelszívót szereltek be a konyhába, ezzel alapvetően megváltoztak a feltételek.
Egy felülvizsgálatnak az ilyesmit kell észrevenni, ugyanis ezek életveszélyes helyzetet tudnak teremteni.
“A kémény felhajtóerejét egy páraelszívó például könnyen legyőzheti, így egy kéményes készülék esetén visszajuthat az égéstermék a szobába” – mondja Versits.
Ez a felülvizsgálat viszont nem azonos a karbantartással. Versits szerint a felülvizsgálat a műszaki-biztonsági kérdésekhez jogi szempontból közelít, míg maga a karbantartás inkább technológiai folyamat, amikor a gáztüzelő berendezés, mondjuk egy kazán, konvektor vagy vízmelegítő elhasználódásából fakadó hibákat, az elkoszolódást, a természetes kopást ellenőrzik a szerelők: kipucolják, meghúzzák, beállítják, megigazítják a készüléket. Ehhez külön engedély se kell, a garanciaidőn belül a gyártó által feljogosított szakember, utána bármelyik arcképes igazolvánnyal rendelkező gázszerelő elvégezheti. Fontos viszont, hogy ezt is szabályozza a törvény: maga a karbantartás jogilag a tulajdonos-felhasználó kötelezettsége, neki kell róla gondoskodnia.
Versits Tamás szerint általánosságban kijelenthető, hogy
Azok a berendezések, amelyek tisztán gázból készítenek fűtést és meleg vizet, meghaladják az évi háromezer üzemórát, ennyi idő alatt már könnyen elhasználódhatnak. Azoknál, amelyek alternatív energiaforrást is használnak, például napkollektort vagy hálózati áramot a meleg vízhez, értelemszerűen csökken az üzemórák száma. Ezért a helyzettől függ, de egy optimálisan méretezett berendezésnél ilyenkor két évente elég lehet karbantartani, ahogy például egy olyan konvektort is, amelyet csak alkalmanként használunk.
Ha valaki megörököl egy fűtőberendezést, mert mondjuk vett egy használt lakást, akkor Versits szerint érdemes rögtön egy átvizsgáltatással kezdeni, hogy úgy kezdhessen neki a használatának, hogy már ismeri az állapotát – már csak azért is, mert a fogyasztása is nagyban függ a műszaki állapotától, vagyis a pénztárcának se mindegy, mivel fűtünk.
A karbantartás hasznos, de van pár olyan dolog, amelyekre két szerelőlátogatás között is érdemes odafigyelni, a saját biztonságunk érdekében. Tipikusan ilyen például, amikor nyílt égésterű készülékkel (mondjuk kéményes konvektorral) fűtött szobában kicseréljük a nyílászárókat.
Az emberek úgy gondolják, hogy a levegő csak úgy van, hiába van becsukva ajtó-ablak
– mondja Versits Tamás. “Ha egy gáztüzelő berendezés óránként egy köbméter gázt éget el, óránként 14 köbméter levegőre van szüksége nagyságrendileg, ennek valahol be kell jönnie a lakásba. Régen azért nem foglalkoztunk ezzel, mert kevésbé zártak jól az ablakok, de az energiahatékonyság és a hőszigetelés miatt ma már az egész házat becsomagoljuk, a természetes légcsere ezért már szinte egyáltalán nem biztosított. Ilyenkor a kéményes készülékek elkezdenek máshonnan levegőt venni: nem kifelé megy az égéstermékük, hanem a kéményből szeretne levegőt venni, mert ott van összeköttetésben a légtérrel, az ellenállás-különbségek ott fognak kiegyenlítődni, és az égéstermék visszaáramlik a helyiségbe.” Konyhai páraelszívóknál is tipikusan fennáll ez a veszély, mert a ventilátoros készülékek nagyságrenddel nagyobb huzatot tudnak létrehozni, mint egy kémény.
Ez egyébként még önmagában nem idéz elő gázmérgezést – magyarázza Versits. Az akkor következik be, ha nem veszik észre a visszaáramlást. Ilyenkor ezt a szén-dioxidban gazdag égésterméket levegőként kezdi használni a berendezés, így újra elégeti, és az szén-monoxiddá alakul. (Az egyszerű tüzelésnél is keletkezik persze szén-monoxid, de olyan elhanyagolható mennyiség, hogy simán távozik a rendszeren keresztül, és észre se vesszük.) A légellátásra megoldást jelenthetnek az ablakba vagy a falba épített légbeeresztő elemek, szellőzők.
Ez a veszély csak a nyílt tüzelésű, kéményes berendezésekre vonatkozik. De például a parapetes konvektornál is előfordulhat, hogy ha nyitva az ablak, és kedvezőtlen a széljárás, akkor visszafújja az égésterméket a szobába, ezért az újabb készülékeknél se árt odafigyelni.
A mérgezésveszély legjobb ellenszere a megelőzés: Versits Tamás szerint aki teheti, inkább cserélje ki a régi készülékét modernebbre. A piac már évek óta a zárt égésterű készülékek irányába tolódott el, 2015 óta kéményes készüléket már nem is lehet forgalomba hozni. Ettől függetlenül viszont rengeteg a már használatban lévő készülék. Versits szerint ennek egyrészt az az oka, hogy a régi rendszerben Magyarországon virágzott a gázkészülékgyártás, másrészt ezeknek viszonylag hosszú az élettartamuk, vagyis lassan kopnak ti teljesen. Ráadásul nem is mindenki teheti meg, hogy hipp-hopp lecseréljen egy kazánt. Ilyenkor, ha magát az okot nincs mód megszüntetni, életmentő megoldás lehet a szén-monoxid-riasztó.
A szén-monoxid azért veszélyes, mert a véráramba jutva akadályozza a szervezet oxigénellátását. Na meg azért, mert nagyon nehéz magunktól észrevenni, hogy épp tele van vele a levegő, hiszen színtelen-szagtalan gázról van szó. A szén-monoxid-mérgezés enyhébb tünetei a fejfájás, szédülés, hányinger, súlyosabb esetben az elgyengülés, álmosság, tudatzavar, ájulás, és végül a halál. Már nagyon kis mennyiségben veszélyes: az első tünetek már akkor jelentkeznek, ha 0,02 százalékos szén-monoxid tartalmú levegőben eltöltünk 2-3 órát, 1,20 százalékos koncentráció mellett pedig már 1-5 perc is halálos.
A szén-monoxid-riasztók alapja általában egy olyan elektrokémiai szenzor, amely a levegő-összetétel változása miatti feszültségingadozást érzékeli, ebből tudja megállapítani, hogy mekkora a levegő szén-monoxid tartalma. Vannak konnektorba dugható, akkus és elemes változatok is. (Attól nem kell félni, hogy az elemes észrevétlenül lemerül, mert az elem gyengülésekor hang- és/vagy fényjelzés figyelmeztet, hogy cserélni kell. Az már más kérdés, hogy sokan hajlamosan ezt nem elvégezni, és inkább hagyni az egészet a fenébe. Ezért célszerűbb olyat választani, ami évekig működik különösebb macera nélkül.) A riasztó jó szolgálatot tehet, de azért nem érdemes vakon bízni benne.
Ha valaki abban bízik, hogy a szén-monoxid-riasztó minden körülmények között megvédi a mérgezéstől, az hamis biztonságérzetet teremt
– figyelmeztet Versits, hiszen ezek a berendezések is műszaki készülékek, megfelelően kalibrálni kell őket, figyelni, hogy tényleg működnek, a szenzoruk is elállítódhat, elhasználódhat.
Szén-monoxid-riasztót tanácsos szaküzletben venni, “vagy ismerve a magyarországi vásárlási szokásokat: szaküzletben kinézni, mielőtt máshol megvesszük” – mondja Versits. Teszteket is érdemes lehet olvasgatni, hogy olyan vegyünk, amelyik ér is valami. “Nagyon sok fajtát lehet venni, mindegyik működik, csak nagyon kevés működik helyesen.” Versits szerint érdemes nevesebb gyártó készülékére beruházni.
Illetve készülékeire, mert szerinte egy általában nem elég, legalább kettő kell a biztonsághoz: egy közvetlenül a fűtőberendezés közelében, a másik pedig abban a térben, amelyet védeni hivatott, vagyis ahol időt töltünk, például alszunk. Így van idő a két készülék jelzései közötti időben reagálni, ha veszély van. Ez elvezet egy neten is gyakran olvasható kérdésre: hová kell rakni a riasztó(ka)t? Verits szerint nem érdemes improvizálni, és általános igazság sincs, minden gyártónak vannak saját labormérései, ezek alapján a felhasználói tájékoztatóban leírják, mit javasolnak.
A fogyasztóvédelmi hatóság egyébként pár éve több készüléket is bevizsgált, és kiadott egy negatív [pdf] illetve egy pozitív listát [pdf] is a nem megfelelőnek minősített, illetve a megbízható érzékelőkről. Ezek a listák is segíthetnek a választásban.
