Index Vakbarát Hírportál

Szintet lépett a Tinder

2017. augusztus 31., csütörtök 23:43

Új – bár fizetős – funkciók lesznek elérhetők a Tinderen világszerte. A társkereső alkalmazás Gold funkciójaugyanis lehetővé teszi majd, hogy lássuk azokat a felhasználókat, akiknek tetszünk.

A Tinder lényegében annyi, hogy letöltjük a telefonunkra, feltöltjük a profilunkat, majd nézegetjük a többi felhasználó adatlapját. Ha tetszik nekünk valaki, akkor jobbra húzzuk, ha nem, akkor balra. Ha valaki ugyanezt megteszi velünk (mármint a lájk részt), akkor az "match" és beszélhetünk egymással.

Ez a matchelős dolog alapvetően hasznos, hisz tényleg csak akkor lehet kapcsolatot létesíteni, ha azt mindkét fél akarja. Azonban eddig ez meg volt nehezítve, ugyanis a felhasználók nem láthatták, hogy kiknek tetszettek. Így a match csak akkor jött létre, ha véletlenszerűen lájkolták egymást az emberek.

A havi öt dollárba kerülő Gold funkcióval ez mostantól nem lesz akadály. Nem kell végiglájkolni tengernyi felhasználót, elég lesz lecsekkolni azokat, akik lájkoltak minket, és azok közül kiválasztani azt, aki szimpatikus a számunkra. 

Rovatok