Ha van repülőgép, amiről rajongással csordultig telt szívvel, kizárólag szuperlatívuszokban fogalmaz szinte kivétel nélkül az összes repülésrajongó, akkor az a Lockheed Blackbird kémrepülőgép. (Így tett három évvel ezelőtt az Index szerzője is, az SR-71 első repülésének ötvenéves évfordulóján – érdemes feleleveníteni a történeti összefoglalót.)
Azt érdemes itt az elején tisztázni, hogy a nagy hatótávolságú amerikai lopakodó tulajdonképp egy egész felderítőgép-családot takar, merthogy több egymásra épülő, de jelentős részletekben, funkciókban eltérő verzióról van szó: a CIA 12 db A-12-es kémrepülője, a légierő 3 db YF-12 kódjelű elfogó vadász prototípusa, az ugyancsak a központi hírszerzés számára épült két M-21-es drónhordozógép és a légierő 32 darab SR-71-es felderítője alkotja a legendás feketerigó-flottát.
Az 1962 és 1968 között összesen épült 49 darab Lockheed Blackbird közül 19 semmisült meg különböző okok miatt (de sosem ellenséges támadásban), a megmaradt harminc gép többsége amerikai múzeumokban pihen, egy kivételével: az 17962-es számú SR-71A Angliában, a duxfordi Imperial War Museum kiállításán látható, tehát hozzánk relatíve közel. Egy biztos: akárhol is legyen kiállítva, a Lockheed gyár utánozhatatlan terméke mindenütt ellenállhatatlanul vonzza a tekinteteket, ellopva a show-t a körülötte lévő repülőgépektől.
Így van ez a seattle-i Museum Of Flight nagy kiállítócsarnokában is, ahová ha belépünk, a karzatról lenézve rögtön egy Blackbird mered ránk, uralva a központi teret. A légierő ohiói múzeumától kölcsönkapott repülőt alaposan körbe lehet járni és több emeleti szintről is remek kilátás nyílik rá. Ráadásul, mivel futóművei bakokon állnak, alulról is van mód szemrevételezni, így igazán testközeli az élmény.
Nem túlzás, akár órákat el lehet tölteni a gép csodálatával. A még mai is futurisztikus hatást keltő alak, a titánból készült test egzotikus zegzugai, a fém textúrák sokfélesége, a szegecselés ritmusa hosszú időre képes lekötni a látogatót. Nézzék csak:
Az 1963-ban épült 06940-es számú gépet viszonylag keveset használták, mindössze nyolcvanszor repült és alig 124 órát töltött levegőben, de így is izgalmas darabkája a hidegháborús kémhistóriának. Hogy miért? Bizonyára feltűnik a képeket nézve, hogy ez a Blackbird valami fura repülőgépszerű szerkezetet “visel” a hátán, ami mintha egy kicsinyített Blackbird, de legalábbis egy harmadik hajtómű lenne. Nos, amit látunk, az a repüléstörténet első relatíve sikeres, sorozatban gyártott drónrepülőgépe, a Lockheed D-21, amiből összesen 38 épült 1962 és 1971 között.
A D-21-et eredetileg úgy terveztek, hogy egy módosított Lockheed A-12-es hátáról indulva repüljön be a Szovjetunió területe fölé, hogy felderítő feladatokat végezzen. Erre azért volt szükség, mert az A-12-esek kifejlesztése után lőtték le az oroszok Gary Power U-2-es kémrepülőgépét, és az Egyesült Államok olyan kölcsönös megállapodást volt kénytelen kötni a Szovjetunióval, ami szerint a jövőben nem repülnek pilóta vezetett kémrepülőgépek egymás légterébe. Ennek kijátszására volt alkalmas a pilóta nélküli D-21, amit a kezdetek kezdetén két M-21 kódjelű A-12 variáns vitt a hátán.
Az M-21-es az együléses A-12-esekkel szemben kétüléses volt, a pilóta mögött ült a tíztonnás ramjet meghajtású drón röptetésért felelős repülőtiszt, és a dizájn természetesen eltért a gép törzsének hátsó részére épített pilon miatt is. Összesen két M-21-es épült, a 06941-es azonban megsemmisült a negyedik tesztrepülés során, a baleset miatt pedig azonnal leállították a D-21 és M-21 közös projektjét. Az 1964-os katasztrófát az okozta, hogy leválása után a drón belerepült az anyagép által keltett lökéshullámba, irányíthatatlanná vált, és nekivágódott a hordozó törzs hátsó részének – ami a hangsebesség háromszorosánál végzetesnek bizonyult. A két pilóta túlélte az ütközést, azonban egyikük belefulladt a tengerbe, mielőtt még kimenthették volna.
A drónt ezután áttervezték, hogy biztonságosabban, B-52-es bombázók szárnya alól lehessen indítani. Összesen négy éles küldetésben vett részt a Kínai Népköztársaság légterében (ez volt az Operation Senior Bowl), de mind a négyszer sikertelenül. Mivel alapvetően nem működött megbízhatóan, a szuperszonikus kémdrón 1971-ben befejezte pályafutását.
A megmaradt – jelenleg tehát a seattle-i múzeumban látható – M-21-es Blackbird többször is repült D-21-es drónnal a hátán, de tesztindításban egyszer sem vett részt, azok során mint kísérőgép repült a 06941-es számú társa mellett. A végzetes balesetet megmutató drámai filmfelvétel is ennek a fedélzetéről készült.
(Seattle-be a Microsoft jóvoltából jutottunk ki – a cég utaztatott ki az Imagine Cup startupversenyre.)