Index Vakbarát Hírportál

Ezek a gépek hódították meg a háztartásokat pár évtizeddel ezelőtt

2017. szeptember 6., szerda 00:30

Pazar kamarakiállítás nyílt hétfőn Budapesten a négy évtizeddel ezelőtt beindult otthoni számítógép-használat emblematikus darabjaiból. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő által szervezett “Nekem 8(bit)” című tárlat a nemzetközi és a magyar informatikatörténet fontos szeletét, az első házi számítógépek generációját mutatja be, főként Nagy Károly gyűjteményére támaszkodva.

A tárlaton a milliós nagyságrendben gyártott legendás készülékek mellett olyan ritkaságok is láthatók, amelyek a 80-as évek COCOM-lista sújtott Kelet-Európájában voltak elterjedtek: a Sinclair ZX Spectrum Szovjetunióban gyártott klónjai, és a magyar gyártású házi számítógépek legjava (Aircomp, Homelab, Primó). A kiállított tárgyakban közös, hogy mindegyik 8 bites mikroprocesszor köré épült, ebből adódott a kiállítás címe is.

Az idén 40 éves Commodore PET számítógép és a szintén idén 40 éves Atari 2600 mellől természetesen nem hiányozhat a magyar háztartásokat is szép számmal meghódító, idén 35 éves ZX Spectrum és kortársa, a Commodore-64 sem. A kiállításon egy pár gépet ki is lehet próbálni, köszönhetően annak, hogy a hazai gyűjtők igyekeznek a lehető legjobb állapotban tartani a fellelt gépritkaságokat.

A tárlat Budapesten csak rövid ideig, szeptember 22-ig látogatható, hétköznap 10 és 18 óra között, az újpesti Ifjúsági Házban(ingyenesen), majd később Szegeden, az NJSZT ITK időszaki tárlataként lesz ismét megtekinthető, amihez az alábbi nagyképes válogatással szeretnénk kedvet csinálni.

Rovatok