Index Vakbarát Hírportál

Terrorbiztosak lesznek a jövő önvezető autói

2017. szeptember 7., csütörtök 15:45

Az amerikai képviselőház szerdán kétoldalú szavazással elfogadta a Self Drive Actet, az önvezető autókra vonatkozó törvényt – írja a Guardian.

A szabályozás értelmében az autonóm járműveket olyan kiberbiztonsági eszközökkel kell ellátni, ami ellehetetleníti a terrorcselekmények végrehajtását. A törvény az elfogadásától fogva érvényes, de a jogszabályt még a szenátussal is el kell fogadtatni.

A közelmúlt terrortámadásai során – Charlottesville-ben, Londonban és Nizzában is – a terroristák a tömegbe hajtó járművekkel öltek meg ártatlanokat. Az új szabályozás értelmében az önvezető autókat olyan technológiával is fel kell szerelni, amiket nem lehet meghekkelni, így nem lehet velük a tömegbe hajtani sem.

Örülök, hogy a szükséges kiberbiztonsági védelem is szerepel a törvényjavaslatban [...], hogy megelőzhetők és felszámolhatók legyenek az esetleges hekkertámadások és a terrorizmus.

– mondta a demokrata párti Yvette Clarke a szavazás után.

Az önvezető autók evangelistái gyakran érvelnek azzal, hogy ezek a járművek jóval biztonságosabbak. Csökkenthető velük a balesetek száma az autópályákon, az idősebbek és a mozgássérültek is vezethetik őket, és csökkenthetik az üzemanyagárakat is.

Az ellenzők viszont azzal érvelnek, hogy a teherautó-vezetés az egyik leggyakoribb szakma az Egyesült Államokban. A Goldman Sachs Econonomic Research májusi jelentése szerint az önvezető autók elterjedése 300 000 munkahelyet sodorna veszélybe.

A képviselőház törvényjavaslata szövetségi szabályozásokat ír elő, és egyben korlátozza az egyes tagállamok felügyeleti jogát. Az iparági szakértők szerint a mostani szabályozás elejét veszi annak, hogy az állami szabályzások különböző jogi kiskapukat teremtsenek, és ezzel megakadályozzák az önvezető járművek elterjedését a piacon.

Rovatok