Index Vakbarát Hírportál

A nagy techcégek uralják az üzleti világot

2017. szeptember 26., kedd 08:47

Immár az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb márkájának az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában – írja az MTI.

A 100 vállalatot rangsoroló Best Global Brands [pdf] globális márkarangsorban 51 amerikai vállalat szerepel, ezen belül az első tíz helyből hét jutott amerikainak. Az Apple és a Google mellett a Microsoft (3.), a Coca Cola (4.), az Amazon (5.), a Facebook (8.) és az IBM (10.) szerepel az első tíz között. Az első külföldi a dél-koreai Samsung (6. hely), emellett a japán Toyota (7.) és a német Mercedes-Benz (9.) tudott a top tízes csoportba bekerülni – vagyis

az első tíz helyezettből hét cég a techszektorból jön.

A csúcstechnológiai szektort képviselő cégek együttes márkaértéke 675 milliárd dollárra rúg, messze a legnagyobb a többi ágazathoz képest. Az autóipar a második helyezett 266,8 milliárd dollárral, de ebből is a Toyota 50,3 milliárd, a Mercedes 47,8 milliárd dollárt visz el. Az idei rangsorban a száz vállalat közül 31 tartozik a technológiai vagy autógyártási szektorba, tavalyhoz képest kettővel nőtt a számuk.

A Facebook még mindig elképesztő tempóban növekszik

Az Interbrand adatai szerint az Apple márkaértéke 3 százalékkal 184,15 milliárd dollár (48,21 ezermilliárd forint), a Google-é 6 százalékkal 141,7 milliárd, a Microsofté pedig 10 százalékkal közel 80 milliárd dollárra emelkedett. A Coca Cola, amely 13 éven keresztül, 2013-ig állt a ranglista élén, 5 százalékot veszített márkaértékéből, amely így 69,3 milliárd dollárra esett vissza.

Idén is a világ legnagyobb közösségi hálózata, a Facebook növelte legerősebb mértékben, 48 százalékkal a márkaértékét, amely így elérte a 48,2 milliárd dollárt. Ennek köszönhetően hét helyezéssel ugrott előbbre, a tavalyi tizenötödikről a hetedikre. A rangsorba állított száz vállalat közül tizenhatnak sikerült 10 százalékot meghaladó mértékben növelni márkaértékét. A legjobban teljesítő cégek közé tartozik az Amazon (29 százalék,) az Adobe (19 százalék), az Adidas (17 százalék), a Goldman Sachs és a Starbucks (egyaránt 16 százalék).

A tőkeérték, a pénzügyi eredmény, illetve a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatás alapján felállított százas rangsorban három újonc szerepel: a Netflix a 78., a Salesforce.com a 84., a Ferrari pedig a 88. helyen debütált.

A listát az Egyesült Államok dominálja. Németország kilenc, Franciaország nyolc, Japán és Nagy-Britannia egyaránt hat-hat, Dél-Korea, Olaszország és Hollandia három-három, Svájc, Spanyolország és Svédország kettő-kettő, Kína pedig – a Huawei és a Lenovo révén – szintén csak két helyet tudott megszerezni. Dánia, Kanada és Mexikó egy-egy vállalattal van jelen a listán.

Rovatok