Index Vakbarát Hírportál

Szén-dioxid-reaktort fejlesztenek Szegeden

2017. szeptember 28., csütörtök 15:02

Hidrogént előállító és szén-dioxidot átalakító elektrokémiai reaktorokat fejleszt a Thalesnano Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egy uniós támogatással induló projektben – írja az MTI. A négyéves kutatás-fejlesztési program teljes költségvetése 1,226 milliárd forint, ebből 846,7 millió forintot uniós támogatás fedez.

A projektnek olyan technológiák fejlesztése a célja, amelyek segítenek csökkenteni a légkör megnövekedett szén-dioxid koncentrációját a bolygó és az emberiség jövője érdekében – mondta Darvas Ferenc, a ThalesNano Zrt. elnöke. A légköri szén-dioxid csökkentése leggyakrabban annak megkötésével és tárolásával történik, ami viszont kockázatos tevékenység, és csupán ideiglenes megoldást kínál – mondta Janáky Csaba, az SZTE adjunktusa, a projekt kutatási igazgatója.

A vállalkozás és az egyetem újfajta módszerrel kísérletezik. Ennek első lépése szintén a szén-dioxid megkötése, de ezt olyan elektrokémiai átalakítás követi, amely a vegyiparnak hasznos anyagokat eredményez, ráadásul környezetbarát, megújuló energiaforrások felhasználásával. A gazdaságilag jövedelmező módszer további előnye, hogy újabb kutatások eredményeként nemcsak földi körülmények között, hanem a jövőben az űrben, akár a Marson szintén alkalmazható reaktor fejleszthető.

A ThalesNano Zrt. és az SZTE már korábban is szoros kapcsolatot ápolt egymással. A reaktorok létrehozásán túl a támogatást részben a ThalesNano szegedi székhelyű Alternatív Energia Kutatási és Fejlesztési központjának bővítésére fordítják, amely a tervek szerint az újonnan épült ELI Science Parkba költözik. A beruházásnak köszönhetően a vállalat új, minőségi munkahelyeket teremt majd a régióban – áll a közleményükben.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a ThalesNano Zrt. 2016-os nettó árbevétele 1,153 milliárd forint volt, amelynek 90 százaléka exportból származott. A vállalkozás tavaly 10,468 millió forintos adózott eredményt ért el.

Rovatok