Index Vakbarát Hírportál

Az országban elsőként elektronikus jegyrendszert vezetnek be Debrecenben

2017. október 17., kedd 16:21

Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert – írja az MTI.

Az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező utasok és a diákok novembertől a havidíj megfizetésével már bérletként használhatják az okmányukat a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. összes villamos-, autóbusz- és trolibuszjáratán – jelentették be kedden Debrecenben, a 2-es villamos Doberdó utcai végállomásán.

A rendszer az elektronikus személyi igazolványon alapul, amely csippel van ellátva, így amellett, hogy bérletként használható, lehetővé teszi az e-aláírást, a belépést az ügyfélkapuba, és tartalmazza a társadalombiztosítási és adóadatokat is.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az e-ügyintézés fontos elemének nevezte az új jegyrendszer debreceni bevezetését. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere szerint a városvezetés fontosnak tekinti, hogy az önkormányzati holdinghoz tartozó vállalatainál 21. századi megoldásokkal tegyék könnyebbé az állampolgárok életét. Ezek közé sorolta az e-jegyrendszer bevezetését is.

Érdekesség, hogy bár a debreceni közlekedési társaság vezeti be először rendszerszinten az új megoldást, kísérleti jelleggel a MÁV már februárban bemutatta az e-személyire feltölthető vasúti bérletet, amelyet néhány állomáson tesztelnek.

Hogy a gyakorlatban hogyan fog működni a rendszer, ezután fog kiderülni, de a debreceniek már annak is örülhetnek, hogy nem csúszott és drágult annyit a bevezetése, mint a budapestié: a BKK elektronikus jegyrendszere elvileg valamikor jövő év végén érkezhet, de az idén nyáron kissé elhamarkodottan élesített online jegyértékesítési rendszer nem bizonyult túlságosan biztató előjelnek.

Rovatok