Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligencia minisztériumot hoztak létre

2017. október 20., péntek 16:48

Minisztériumot hoztak létre a mesterséges intelligencia számára az Egyesült Arab Emírségekben, írja az MTI. Sejk Mohamed bin Rasid al-Maktum kormányfő a 27 éves Omar bin Szultán al-Olamát nevezte ki államminiszternek a csütörtökön végrehajtott kormányátalakításkor.

A következő globális hullám a mesterséges intelligencia. A legjobban felkészült ország akarunk lenni e téren

- írta Twitter-üzenetében a kormányfő. Hozzátette, új kormánya jól tükrözi azt, hogy hazája a szakértelemre, a tudományokra és a technológiára" összpontosít.

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy két új terület, a magas szintű kutatások és az élelmiszerbiztonság élére női államminisztereket nevez ki, előbbi feladata lesz egy Egyesült Arab Emírségek Mars-missziójának vezetése. Az öbölmenti állam néhány hónapja jelentette be, hogy 2021-ben űrhajót akar eljuttatni a Marsra.

Rovatok