Index Vakbarát Hírportál

Kell egy Apple okosóra fillérekért?

2017. október 24., kedd 14:21

A John Hancock amerikai életbiztosító szinte ingyen osztja a legújabb Apple okosórát új és meglévő ügyfeleinek, írja az Engadet. A cég 25 dollárért adja a 3-as sorozatba tartozó Apple terméket, ami töredéke a kb. 400 dolláros árnak. A jó vételnek tűnő ajánlat azonban olyan, mintha eladnánk a lelkünket az ördögnek.

A biztosító akciója ugyanis csak úgy érvényes, ha a Vitality Life nevű programjukban részt vevők szerződésben vállalják, hogy két évig rendszeres testmozgással járulnak hozzá egészségük megőrzéséhez. Ez praktikusan úgy számolódik, hogy az óra használatával életerő pontokat gyűjtenek a felhasználók, és ha két évig havi 500 pontot sikerül begyűjteni, akkor elégedetten dőlhetnek hátra, hogy 25 dolláros (kb. 6600 Ft) áron jutottak hozzá az okoseszközhöz.

A program már korábban is működött a cégnél, de elsősorban tehetősebb, prémium biztosítási csomagokat választó ügyfeleiket motiválták az ajándékszámba menő ajánlattal, és sikerrel: az ügyfelek több mint fele sikerrel abszolválta a feltételeket. A pozitív tapasztalatok alapján most úgy döntöttek, kiterjesztik az akciót, és az alap biztosítási csomagok igénylőit is bevonják a programba.

Akadnak azonban aggódó hangok. Ezek szerint a biztosító nem igazán törődik a felhasználók igazi aktivitásával, viszont az akcióban részt vevő felhasználók önként osztanak meg a céggel alapvető és mindig naprakész egészségügyi adatokat, amiket aztán ki tudja, hogyan használhat fel a cég.

Rovatok