Index Vakbarát Hírportál

Időskori látásromlást javít egy bionikus szem

2017. október 30., hétfő 17:43

Megkapta a hatósági engedélyeket a Pixium Vision nevű párizsi cég, hogy öt emberen kipróbálhassa a szembe beültethető bionikus PRIMA csipet - írja az IEEE szakportál. Ezzel egy idősek körében elterjedt állapotot, száraz makula-degenerációt kezeli, amennyiben a kísérlet sikerrel zárul.

Ez a fő oka a látás elvesztésének 50 év fölött

Számtalan látásjavító protézis elérhető már, de ezek nagy része valamilyen ritkább állapotot kezel, ezért is fontos kiemelni, hogy a Pixium az új csipjével egy szélesebb körnek nyújtana megoldást.    

A vezeték nélküli PRIMA csip 378 elektródából áll, ezek segítenek helyreállítani a kapcsolatot a szem és az agy között. A betegség miatt sérült kommunikációs csatornát pótolja a 2×2 milliméteres, 30 mikron vékony (a hajszálnál háromszor vékonyabb) csip, amely egy zsebszámítógép segítségével veszi egy külső kamera képét, és ez alapján stimulálja a szemben lévő idegsejteket.

Egy szemüvegben található meg a kamera, amely a látható környezet változását érzékeli, és erről adatokat küld a zsebszámítógépre. A gép a feldolgozott adatokat visszaküldi a szemüvegre, amely láthatatlan, közel-infravörös fény vetít a retinára, valamint a beültetett csipre. A csip ezt a fényt alakítja át elektromos impulzusokká, és ez aktiválja az agyban a megfelelő idegpályákat. Az infravörös fény még energiával is ellátja a csipet, így nincs szükség semmilyen külső vagy belső áramforrásra.

Már ez is rendkívül bonyolultan hangzik, de ennél jóval nagyobb munka volt megfejteni az idegsejtek nyelvét, vagyis megtalálni azokat az elektromos jeleket, amelyekből az agy össze tudja rakni a képet. A Pixium és a kutató partnerei hosszan tanulmányoztak állati modelleket, különféle elektródákat és stimulációs módszereket, hogy kommunikálni tudjanak az idegsejtekkel. 

Még így is szükség van az emberi kísérletekre, mert ez az elektronikus nyelv egyénről egyénre változik, és valahogy ki kell fejleszteni a csipek személyre szabásához szükséges eljárásokat.   

Rovatok