Index Vakbarát Hírportál

Állva várta az önvezető busz, hogy nekimenjenek

2017. november 9., csütörtök 15:02

Rosszul kezdődött a francia Navya autonóm elektromos buszának tesztje, pedig a jármű igen szűken behatárolt területen, Las Vegas belvárosának Fremont East negyedében közlekedett egy csupán 960 méteres szakaszon, legfeljebb 24 kilométer per órás sebességgel – idézte az Engadget a helyi KSNV News 3 tévécsatorna beszámolóját.

Az önjáró busz még csak egy órát dolgozott le az egyévesre tervezett tesztidőszakból, amikor összeütközött egy kamionnal.

Nyolc utasa közül egyik sem sérült meg, a teherautó figyelmetlen sofőrje is épségben megúszta az incidenst, és csak a busz lökhárítója nyomódott be. A koccanás azért történt meg, mert a teherautó rátolatott a buszra.

A Navya fontos tanulságokat vonhat le az esetből, mert a robotsofőr egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy valódi sofőr. Amikor a busz érzékelte a szenzoraival, hogy elé került valami, megállt, hogy elkerülje az ütközést. Sajnos a teherautó nem állt, hanem tolatott.

Egy valódi sofőr alighanem pillanatok alatt felismerné a szituációt, és elkezdene manőverezni, már csak azért is, mert a sofőrülésen elsőként kóstolhatja meg a rátolató teherautó lökhárítóját. Az automatizált busz nyilvánvalóan nem érezte fenyegetve a létét, és csak azt tette, amire beprogramozták. 

Rovatok