Index Vakbarát Hírportál

Kétezer csapatból második lett a magyar hekkercsapat

2017. november 9., csütörtök 11:53

Megint sikeresek voltak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem infóbiztonsági kutatói, a CrySyS Lab kutatóműhelyből indult hekkerek. A !SpamAndHex néven futó csapat most kétezer csapat közt nevezett be a Google CTF 2017 versenyre, és a zürichi döntőn, ahol már csak tíz csapat mérte össze az informatikai biztonsággal kapcsolatos tudását, a második helyet szerezték meg.

A csapatnak tizenöt aktív tagja van, akiknek egy része még a BME-n tanul, de vannak köztük volt diákok is, akik már olyan neves infóbiztonsági cégeknél dolgoznak, mint a Balabit, a Tresorit, vagy éppen a Google biztonsági csapatának a tagjai.

A zürichi versenyen a szervezők által előkészített feladványoakt kellett megoldani, vagy ahogy a közleményükben fogalmaznak:

olyan ez, mint a BKK hack, csak bonyolultabb

Fel kell törni titkosított adatokat, vissza kell fejteni kódokat, sérülékenységeket kell megtalálni és kihasználni a verseny során, a lehető leggyorsabban.

A Tresorit szakértői egy kisokost is összeállítottak ezekről a témákról, ezt szó szerint idemásoljuk, mert nagyon jól összeszedték, hogy mit kell tudni ezekről a feladatokról.

   

Rovatok