Index Vakbarát Hírportál

Hyperloop épülhet Ausztráliában

2017. november 20., hétfő 15:21

Közel hangsebességgel száguldó vonattal kötné össze Sydney és Brisbane ausztráliai városokat egy helyi magánkonzorcium, a Hyperloop One kaliforniai vállalat hivatalos partnere – írja az MTI.

Az Ultraspeed Australia szerint a csőpostaszerű közlekedési eszköz egy órára rövidítené le a menetidőt Ausztrália legnagyobb és harmadik legnagyobb városa között, és ez utóbbiból, Brisbane-ből 10 perc alatt el lehetne jutni vele a felkapott keleti parti üdülőhelyre, a Gold Coastra.

A Hyperloop alapgondolata Elon Musk Tesla- és SpaceX-vezér fejéből pattant ki.  Musk először még 2013 júniusában  beszélt   az ötletéről, de akkoriban azt mondta, a megvalósítást átengedi másoknak. Több cég bele is vágott a projektbe, mire Musk idén augusztusban bejelentette   mégis maga építi meg a szupervasutat. Ettől függetlenül továbbra is világszerte több cég tervez belevágni az építkezésbe.

Steve Artis, a konzorcium igazgatója szerint a vákuumtechnológián alapuló Hyperloop egyformán alkalmas nagy távolságú utazásokra és ingázásra is.   A Hyperloop utaskapszuláinak sebessége elérhetné az óránkénti 1000 kilométert is. A hangsebesség tengerszinten körülbelül 1200 kilométer/óra, ami a magassággal csökken, 15 ezer méteren már csak 1060 kilométer óránként.

Artis szerint méreteinél és nagyobb városai közti óriási távolságokkal Ausztrália ideális terep a futurisztikus közlekedési rendszer kiépítésére. Az Ultraspeed Australia jelenleg pénzügyi támogatókat tervez a projekthez, amely állításuk szerint olcsóbb megoldás lenne bármely más tömegközlekedési eszköznél. A tervezett első hyperloopot később meghosszabbítanák Ausztrália második legnagyobb városáig, Melbourne-ig, és az egész beruházás 30 milliárd amerikai dollárba kerülne.

A tervről csütörtökön adnak részletesebb tájékoztatást.

Rovatok