Index Vakbarát Hírportál

Túl szigorúan tiltjuk a gyerekek kütyüzését

2017. december 19., kedd 09:03

Gyermekorvosok régóta aggódnak amiatt, hogy túl sokat használjuk a kütyüket, és ez kihat az egészségünkre. Az Oxford Egyetem kutatói egy friss tanulmányban azonban arra mutatnak rá, hogy a kijelző előtt töltött idő korlátozása nem is annyira előnyös, mint gondolnánk.

Az oxfordi kutatók az amerikai gyermekorvosi akadémia digitális eszközhasználattal kapcsolatos iránymutatását tesztelték, és ebben az áll, hogy a gyermekek kijelző előtt töltött idejét napi 1-2 órára kell korlátozni, hogy pszichológiailag rendben legyenek. Hogy ennek hatásait ellenőrizzék, a tudósok húszezer szülővel készítettek telefonos interjút. Adatokat gyűjtöttek többek közt a vizsgált alanyok érzelmi állapotáról, kíváncsiságáról.

A kutatócsoport nem talált következetes összefüggést a digitális eszközök használata és a gyermekek jóléte közt. 

A felfedezéseink alapján sokkal jelentősebb hatása van annak, hogy a szülők miként határozzák meg a kijelző előtt töltött időt, és hogy ők is aktívan részt vesznek-e a gyermekükkel a digitális világ felfedezésében - mondta Dr. Andrew Pryzbylski, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte a jövőbeli kutatásokban arra kéne fókuszálni, hogy miként lehet jól használni a digitális eszközöket, mégpedig úgy, hogy az erősítse a szülők és a gyermekeik közti kapcsolatot, közösségi időtöltéssé váljon, és jó hatással legyen a gyermekre.

Pryzbylski úgy véli, felül kell vizsgálni a gyermekorvosok ajánlását, hogy az valóban pozitív hatással legyen a gyermekek mentális egészségére és általános jólétére.

Rovatok