Index Vakbarát Hírportál

Apple: Minden Mac és iOS eszközt érint a durva csiphiba

2018. január 5., péntek 11:34

A kezdeti hallgatás után Az Apple is megerősítette, hogy minden Mac és iOS-es eszközét érinti az a héten napvilágot látott két sebezhetőség több gyártó processzoraiban, amelyet korábban egy szakértő a valaha talált egyik legsúlyosabb számítógépes hibának nevezett – írja a Verge. 

Ahogy mi is megírtuk, az egyik súlyos sebezhetőség, a Meltdown kifejezetten az Intel csipjeit érinti, míg a másik, a Spectre az Intel, az AMD és az ARM processzorait is, vagyis szinte az összes fontosabb digitális eszközünket. A fontos különbségeikkel együtt mindkét hiba lényege, hogy a kihasználásukkal illetéktelenek férhetnek hozzá az eszközök memóriájában tárolt adatokhoz, akár a jelszavainkhoz is. A Spectre a nehezebben kihasználható, viszont a javítása is nehézkesebb, ezért hosszú távon nagyobb problémákat okozhat.

Egyelőre – szokás szerint – a legfontosabb és legsürgősebb, amit a felhasználók tehetnek, hogy frissítik az eszközeiket, már ha van rájuk elérhető frissítés. A gyártók már kezdik kiadni ezeket:

Rovatok