Index Vakbarát Hírportál

Láttuk, ahogy a robotok elveszik a munkát

2018. január 8., hétfő 12:23

A Las Vegas-i CES kütyükiállítást hagyományosan az Unveiled fantázianevű buli nyitja, ahol a show innovációs nagydíjának nyerteseit mutatják be. Mivel ezeket a díjakat 32 kategóriában osztják, és már az is díjazottnak nevezheti magát, akit csak jelölnek (ez egy kategóriában lehet akár 15 termék is) a mezőny elég széles és sokszínű tud lenni. Idén a Samsung tűnt a verseny nyertesének, majdnem 30 jelölést gyűjtve, miközben az ősrivális LG alig 15-tel szerénykedett. Mi most a kilenc legmeglepőbbet mutatjuk be, mert a top 10 2018-ban már nem trendi, és haladunk a korral.

Oké, azt tudjuk, hogy a robotok elveszik az ember munkáját, és ebből rettentő társadalmi feszültségek származnak, de ezzel együtt is meglepő, hogy a szemét gépemberek milyen munkákat képesek lenyúlni tőlünk. Vegyük például a ruhahajtogatást. Ami persze pepecselős egy hülyeség, senki se szereti csinálni, de azért lássuk be, nem egy uránbányászat. Erre itt a Foldimate nevű robot, ami egy nagyjából hűtőgép méretű doboz, az ember beledobja az inget-nadrágot-törülközőt, ő meg kidobja szépen összehajtogatva. 40 másodperc alatt egy teljes töltésnyi cuccot, ami ránézésre úgy 15 pólónak tűnt az élő demón. És ha most arra gondol, hogy de hát ez milyen jópofa: ki adna ilyesmiért ezer dollárt (kb. 260 ezer forint), úgy, hogy csak 2019 végére vállalják a szállítást? Na ugye. (A helyes válasz a kérdésre egyébként az volt, hogy csak ha megtanulja összepárosítani a zoknikat is.)

A francia SPARTAN cég standjához mindenki a nadrágzsebében tartott telefonnal ment oda, és az ingzsebébe áttett telefonnal távozott. Legalábbis a férfi érdeklődők: ők ugyanis megtudhatták, hogy a telefon adatforgalmát vivő rádióhullámoknak ágyéktájon útban van egy-két dolog, ez pedig egy idő után a férfiúi termékenység csökkenéséhez vezet. A franciák a „megvédjük a golyóidat!” felkiáltással egy ezüstszálakkal megerősített high-tech alsógatyát mutattak be, ami nagyjából a Faraday-kalitka elvén működik. Az ígéretek szerint 300 mosást bír, és tapintásra egészen kényelmesnek is tűnt. Ja, és mivel az ezüst természetes antibakteriális hatású, még inkább higiénikus. Az ára mondjuk nem túl barátságos (42 euró, vagyis 13 ezer forint egy szál alsónadrágért), de hát az ember a leendő utódaira csak rááldoz ennyit.

A leendő gyerekektől elég éles kanyar volt a szomszédos standnál egy plüss kacsa formájú robotig eljutni, amit direkt rákos kisgyerekeknek szánnak (remélhetőleg a premierig a nevét – Cancer Buddy, vagyis rákhaver – azért megváltoztatják). A kacsa reagál a mozdulatokra, érintésre, illetve különféle szmájlikat ábrázoló korongokkal adhatja tudomására a gazdája, milyen kedve van, és elvileg azokra is pont úgy válaszol, hogy az a lelki terápiába jól illeszkedjen. Mi mondjuk ebből csak a hápogást és a macska módra bújást vettük észre, de egy súlyos beteg kisgyereknek egyedül egy kórházi ágyon valószínűleg ez is segít. Ráadásul egy amerikai biztosítóval közösen azt tervezik, hogy ingyen járjon a kacsa minden rákos gyereknek, aki csak kéri – ami az egészségbiztosítás általános hangulatától elég kontrasztosan elütő jófejség.

Nagyon szeretnék eljutni egyszer arra a pontra, hogy az életem legnagyobb problémája az, hogy nem elég okos a borospincém. Pláne, hogy már a megoldást is tudom rá: a Caveasy nevű high-tech bortartó polcrendszer. Moduláris, vagyis polconként lehet venni, egy polcon 5 üveg fér el, és a fejlesztők szerint hat emeletnél kezdődik belőle a komolyan vehető szint. A lényege, hogy az okostelefonos appal lefotózzuk a bor címkéjét, aztán betesszük a polcra a helyére, és onnantól a rendszer tudja, melyik palack hol van, és egy kis led felvillantásával jelzi, ha az appban valamelyik üvegről megkérdezzük hol van. Vagy csak annyit, hogy melyik bort ajánlja az aznapi vacsorához. Sőt, jó előre szól, ha valamelyik borunknál közeleg a szavatossági idő lejárta, így aztán sosem jutunk el addig, hogy szégyenszemre ránk romlik a bor. Indiegogón lehet rendelni, polconként kb. 30 euróért, tavaszra ígérik a szállítást.

Az emberiség legcsodálatosabb találmányai között, valahol a kerék és az internet között egész biztosan ott van a mosogatógép. Ha ezt elfogadjuk, akkor mindenképpen korszakos jelentőségű hír, hogy a Heatworks nevű startup most forradalmasítja az emberiség egyik legcsodálatosabb találmányát. A nem túl fantáziadúsan (vagy csak a Tesla után szabadon) Model 3 névre keresztelt új darab egyrészt okostelefonról irányítható (nagy ügy), másrészt viszont tíz perc alatt végez egy adagnyi edénnyel, ami az átlag mosogatógépek tempója mellett olyan, mintha egy atléta egyszer csak tíz perc alatt futná a maratont. Ezt az új típusú, grafit elektródákra épülő vízmelegítésével tudja elérni, aminek további előnye, hogy a töredékére csökkenti a vízfogyasztást is. Ráadásul az egész egy átlátszó plexi kocka, végig lehet nézni, mi történik odabenn: szorgalmas kis manók ugranak elő nagy szivacsokkal, és lesúrolják az összes cuccot. Legalábbis nekem ezt mondták.

A vezeték nélküli töltés papíron csodás találmánynak tűnik, de a gyakorlatban általában csalódás a vége. Elvégre az egész csak annyi, hogy a töltőt bedugjuk a konnektorba, aztán a tölteni való kütyüt erre csak rátesszük, nem rádugjuk. Vagyis nagyjából nettó fél-egy másodpercet spórolunk meg az egésszel. Na itt lép szintet a Wi-Charge nevű kütyü, aminek van egy adóegysége, és akármennyi vevő, és előbbi infravörös fénnyel lövi át a kakaót utóbbiaknak, amelyek azt átalakítják újra elektromos árammá. Vevő pedig lehet egy szokásos vezeték nélküli telefontöltő, de akár egy bármilyen okosotthonos kütyüre ráköthető egység – ezeket aztán menet közben, folyamatosan tölti a rendszer. Egy adó egy 27 négyzetméteres szobát képes ellátni, viszont rá kell látnia a vevőkre, vagyis érdemes a plafonra helyezni. Nagyon jópofának tűnik az egész, de még a tesztelés fázisában van, megjelenési időpontot sem tudni.

Fényképezőgépben aránylag nehéz úgy újat mutatni, hogy ne az “két megapixellel több, mint a szomszédé” irányba menjünk el, ami már akkor is elég unalmas volt, amikor összesen két megapixel volt egy belépő kategóriás kamerában. Na ezt a feladatot most a Light nevű cucc elég könnyedén kipipálta, ugyanis az L16 nevű gépébe beletett 16 darab objektívet. Mind más fókusztávolsággal, beállításokkal. Mondjuk elég hülyén néz ki, mintha valaki egy telefon hátlapján gyakorolta volna a Photoshop klónozós ecset funkcióját. Cserébe a 16 egyszerre elkészült fotóból puzzlézik össze egyet valami nagyon okos algoritmussal, egy 52 megapixeles végső képpé. Ami így egy lelkes amatőr kezében valószínűleg sokkal jobb lesz, mintha csak pusztán a tehetségére támaszkodott volna. És hát mi másra vágyna valaki, aki képes bő félmillió forintot kiadni egy kameráért, ami még csak nem is tükörreflexes profi cucc.

Az okoszokni kifejezés már önmagában elég rémületes hülyeségnek tűnik, de van egy elég nagy célközönség, akiknél egészen komoly, hasznos, sőt, életmentő is lehet: ez pedig a cukorbetegeké. Náluk a lábon kialakuló apró sebek (amiket a páciens sokáig nem is érez) állapota romolhat elég gyorsan addig a szintig, ahol már csak az amputáció jelent megoldást. A Siren nevű, különféle szenzorokkal felturbózott zokni viszont ezeket sokkal előbb észreveszi, mint maga a beteg, és a figyelmeztető diagnózissal végső soron a saját munkahelyét, vagyis a lábat menti meg attól, hogy le kelljen vágni. Hét pár 180 dollár (46 ezer forint), ami elég húzós, de még mindig jobb, mintha egyáltalán nem lenne mire zoknit húzni. Egyelőre várólistára lehet csak feliratkozni, mert a gyártás nem bírja a megrendelésekkel a lépést.

Hordozható, diszkrét, kéz nélkül működik, és tökéletesen illeszkedik a melltartóba, mi az? A Willow nevű hitech mellszívó pumpa. Ezen most persze mindenki röhög, aki még nem volt szoptatós anya. Ők viszont valószínűleg tudják értékelni, hogy az anyatejet a ruha alatt észrevétlenül át tudják küldeni az eredeti forrásából egy kis műanyag zacsiba. Munkában, közlekedés közben vagy bármikor-bárhol, ha éppen nincs kéznél az éhes gyerek. Okostelefonos vezérléssel működik, és állítólag tökéletesen halk, még a tesztelés fázisában van, nem lehet megvenni.

Rovatok