Akármennyire is a mesterséges intelligencia tűnik az idei CES kiállítás szupersztárjának, a leglátványosabb felhozatal, ahogy minden évben, most is a tévékből van. A tévé egyre inkább a lakás középpontja és szórakoztatóipari szívcsakrája, nem csak egy doboz, amin a meccset nézzük – ennek ellenére a gyártók vért izzadnak, hogy eladják a legújabb termékeiket.
Míg egy okostelefonról könnyű meggyőzni bárkit, hogy kétévente újat kell venni belőle, egy tévével kapcsolatban ez egészen abszurdnak hangzik (pedig lassan egy árkategória lesz a kettő). Ezért is különösen érdekes a CES tévéügyben, hiszen itt mutatják meg a cégek, az adott évben mit találtak ki, hogy megpróbálják ezt a lehetetlen küldetést.
Lássuk először, mi az, amit az idei felhozatalban már egyáltalán nem vagy csak alig-alig láttunk:
Na és mi van ezek helyett? Például:
Minden komolyan vehető gyártó hozott magával 8K-s tévét, ez a felbontás ugye széltében-hosszában a 4K duplája, illetve a full HD négyszerese, 7680×4320 képpont. Ha látott már 4K tévét, nehezen fogja elhinni, hogy van még annál is részletgazdagabb kép, de tényleg van, egy kis gyakorlással már simán, tíz lépésről megmondja az ember, hogy 4K-t vagy 8K-t lát-e. Ahhoz pedig, hogy lássuk külön-külön az egyes pixeleket, annyira közel kell hajolni, hogy attól már ideges lesz bármelyik kiállító ügyeletes biztonsági embere, hogy valami idióta mindjárt felborítja a méregdrága csúcskészüléket.
azon a pár rövid demón kívül, amit direkt az ilyen kiállítások kedvéért vettek fel mindegyik készülékhez, és lassított felvételben veri benne a másfél literes cseppekben hulló trópusi eső az orchideákat, meg hasonlók. Sőt, igazából még 4K-s tartalom is elég kevés van: tévécsatornák, 4K-Bluray csak mutatóba, a YouTube és a Netflix menti meg szegény tévétulajdonosokat attól, hogy szégyenszemre vacak HD-t kelljen nézniük, mint a jobbágyoknak a sötét középkorban.
8K-s tartalom viszont annyira nincs, hogy legfeljebb második kérdésre simán bevallja bármelyik tévés cég pr-osa. De ez nem jelent semmit – folytatják ilyenkor teljes lendülettel –, mert a 8K tévék állati ügyesen tudják ám felskálázni a 4K képet négyszer akkorára, mesterséges intelligenciával rásegítve a színátmenetekre és az apró részletekre. Erről meg is győződhettünk a Sonynál, ahol egymás mellett volt kitéve 4K-s, 4K-ról feltrükközött 8K-s és eredetileg is 8K-ban felvett anyag, és tényleg utóbbihoz állt közelebb a „csaló” 8K minősége. És a legendák szerint valahol a Távol-Keleten már van kísérleti 8K-s tévéadás is (azért csak a legendák szerint, mert a japán gyártóknál azt mondják, hogy Dél-Koreában, a dél-koreaiaknál azt, hogy Japánban, a kínaiaknál meg azt, hogy Kínában).
Ha maradunk a sima 4K-nál, az önmagában ma már nem elég, mert 4K-t ma már mindenki, sőt mindenkinek a nagyanyja is tud, így hát kell mellé valami extra ütőkártya. A legjobb ilyen eddig az OLED-technológia volt, amit az LG és a Sony használt, és annyit tesz, hogy az alap LED-es technológia helyett – fehér fényt kibocsátó dióda, amit különféle fényszűrő és polarizáló rétegek alakítanak a megfelelő színűvé minden képpontnál – organikus LED-ek játszanak, aminek nem kell háttérvilágítás, minden pixel olyan színnel világít, amilyennel kell.
Ez óriási kontrasztot és élethű színeket eredményez, viszont a kép csúnyán be tud égni, és a szerves anyag, ami a fényt kibocsátja, öregszik, csökken a fényereje, elmásznak a színei. Na ennek a kiküszöbölésére állt elő a Samsung a Microleddel, illetve a rossz nyelvek szerint azért, hogy OLED-minőséget tudjon mutatni anélkül, hogy az ősellenség LG-től kelljen ehhez OLED-paneleket vennie.
A Microled szervetlen vegyületet (gallium-nitridet) használ a fénykibocsátó LED-ekben, amivel nagyobb fényerőt és színhelyességet tud elérni, viszont elég drága és bonyolult a gyártása. Eddig leginkább telefonoknál és okosóráknál kísérleteztek vele, még az Apple is felvásárolt nemrég egy Microledben utazó céget, de azóta sem jöttek elő ilyen kijelzős iPhone-nal, szóval tényleg nem lehet annyira egyszerű a dolog.
A Samsung viszont most egy már-már értelmetlenül hatalmas, 146 hüvelykes (371 centi) tévével demózta a technológiát, ami elvileg még az idén a boltokba is kerül, igaz, azt nem tudni, milyen áron. A hivatalos ígéret, hogy
összhangban lesz azzal, ahogy az úttörő technológiák a legelső piacra kerülésükkor az árukban is tükrözik a minőségbeli szintlépést,
mindenesetre nem sok jót ígér. Viszont tény, hogy a praktikusan The Wall (a fal) névre keresztelt készülék volt messze a legnépszerűbb a CES-en bemutatott összes tévé közül. Annak ellenére, hogy ez csak 4K felbontást tud.
A többi varázsszó, mint a HFR (high frame rate, a szokásos 25 helyett akár 120 képkocka megjelenítése másodpercenként), a HDR (high dynamic range, nagyon széles fényerősség- és színskála megjelenítése), vagy a quantum dot (nanorészecskékkel elért óriási fényerő és kontraszt) idén mintha a háttérbe szorult volna – a trükkök helyett csak az a lényeg, hogy mekkora és miből van. És persze az, hogy:
Az idei CES egyik fő trendje, hogy mindenben vagy Google Asszisztens, vagy Alexa van, de tényleg mindenben, nagyjából a büfében a sonkás szendviccsel bezárólag. A beszédfelismerős digitális asszisztensek természetesen a tévékbe is beköltöztek, az LG-nél és a Panasonicnál például az összes modell Google-lel felszerelt, a Hisense az Amazonnal bútorozott össze, a Samsung meg elkeseredetten nyomja a saját megoldását, a Bixbyt, ha már egyetlen más gyártó sem akarja átvenni tőlük. A beszéddel irányítás egy tévénél nem tűnik egy magától értetődő és égetően szükséges kunsztnak, hiszen kimondani, hogy kapcsolj át a Barátok köztre, vagy adj még rá egy kis hangerőt nem feltétlenül gyorsabb és kényelmesebb, mint megnyomni a távirányítón a megfelelő gombot (főleg, hogy jellemzően a távirányítón levő mikrofonba kell beszélni ilyenkor).
Viszont láttuk pár tényleg jópofa megoldást, amikor a tévé a szóbeli kérésre kiírta, hogy áll a másik csatornán párhuzamosan futó meccs, vagy hogy ki az a színész, akit éppen látunk, és milyen filmekben játszik még. Mondjuk ez nem éles akció volt, hanem a távolabbi célokat és a lehetőségeket bemutató koncepciódemó, de akkor is. Az is jól hangzik, hogy az ember tévénézés közben a tévének szól oda, hogy tekerje fel a légkondit, vagy kapcsolja le a villanyt – de valójában, ha ilyesmit tud a tévénk, azért feltételezhetjük, hogy egyébként már van egy huszadannyiba kerülő Google Home-unk vagy Amazon Echónk is elfekvőben valahol a lakásban.
A legjobb hír viszont az, hogy a tavalyi karácsonyi szezonra már az egészen kellemes, 300-350 dolláros sávba süllyedtek a már egészen vállalható 4K tévék árai (de itthon is inkább a 100, mint a 150 ezerhez vannak közelebb a legolcsóbbak). Tényleg épp itt volt az ideje annak a 8K-nak. Amit most valószínűleg nem fog tudni teljes pompájában megnézni, de a YouTube már elbírja, szóval így néz ki az, amit az ön monitora képes belőle megjeleníteni: