Index Vakbarát Hírportál

Merészet húzott a Panasonic új kamerája

2018. január 10., szerda 16:35

A 2017-es CES-en, azaz pontosan egy éve mutatták be a Panasonic Lumix GH5 nevű DSLM (Digital Single Lens Mirrorless, azaz tükör nélküli, egyaknás digitális) fényképezőgépet, amely a kategóriájában (azaz a micro 4/3 szabvány keretein belül) a világon elsőként volt képes 4K (60p/50p) minőségben videófelvételeket és 6K felbontásban fényképeket készíteni. A kamerával kifejezetten a profi videósokat célozta be a japán cég, és a jelek szerint most ebben az irányban lépett előre – kimondottan merészen.

Hétfőn a 2018-as CES-en hivatalosan is debütált a tükör nélküli G sorozat legújabb tagja, a LUMIX GH5S, amit decemberben egy szűk körű sajtóbemutatóra elhoztak Magyarországra is, úgyhogy volt módunk kicsit kézbe venni, megtapogatni, kipróbálni még a Las Vegas-i premier előtt.

A gépet Micsiharu Uemacu, a Panasonic egyik kommunikációs vezetője mutatta be (csakúgy, mint az elődjét Varsóban). A GH5S első ránézésre alig különbözik valamiben az előző modell, ez a nevén is látszik: a számozáson nem is változtattak, csak egy S-betűt biggyesztettek mögé. A műszaki jellemzőkön azonban saját bevallásuk szerint meglehetősen sokat változtattak, még inkább elkötelezve magukat a videósok kiszolgálása mellett.

Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy bár állóképeket is lehet vele készíteni, az elmúlt egy évben végrehajtott fejlesztések zömét a mozgóképkészítésre koncentrálták. A 4K 60p/50p videók rögzítésére alkalmas új kamera a Panasonic szerint sokkal jobb fényérzékenységű teljesítménnyel bír, amihez korlátlan rögzítési időtartam is társul.

A fényérzékenység terén elért javulást természetesen éjszakai forgatási körülmények között lehet leginkább kihasználni. A Budapesti bemutatón látott összehasonlító felvételek tanúsága szerint, a konkurens gyártók kameráihoz viszonyítva, az új Lumix szinte teljesen zajmentes és mégis részletgazdag videók rögzítésére képes magas ISO-értékek mellett is.

Meglehetősen meggyőző volt a budapesti bemutatón a rolling shutter technológia terén elért fejlődés is, aminek köszönhetően nagy sebességű jelenségek fényképezésekor, videózásakor nagy mértékben csökken a képek torzítása. Ez például technikai sportoknál, gyorsan mozgó járműveknél érhető tetten.

És ami a leginkább figyelemreméltó, hogy míg az előd GH5 képérzékelője által alkotott kép teljes mérete 5184×3888 pixel (22 megapixel) volt, addig

az új kamera körülbelül feleakkora, csupán 10,2 megapixeles felvételek készít.

Ilyet nem nagyon látni az elektronikai iparban, hogy egy kameragyártó új terméke ne nagyobb megapixelszámmal jöjjön ki, tényleg merész húzásnak tűnik ennek bevállalása.

A kisebb megapixelszám azonban teljesen új műszaki megoldásokat (Dual Native ISO technológia) rejt, aminek a megnövekedett fényérzékenység köszönhető. A Panasonic fejlesztőmérnökei az új, Digital Live MOS képérzékelő lapkában minden egyes pixelhez két áramkört rendeltek, egy alacsony ISO és egy alacsony zaj áramkört, amik jeleit együtt erősítve alkotja a képet a kamera Venus Engine képfeldolgozó csipje, akár ISO 51 200 érzékenységgel.

A strapabíró, csepp-, por- és fagyálló magnéziumöntvényből készült GH5S is 4K 60p/50p felbontással képes videót rögzíteni, mint elődje, viszont ezt már Cinema 4K (4096×2160) felbontásban is tudja, azaz professzionális videókészítőknek kínál alternatívát a Canon, Nikon, Sony videózásra is alkalmas kamerái mellé.

A videósoknak fontos szempont lehet, hogy a GH5S ráadásul belső 4:2:2 10-bites videórögzítésre is alkalmas, amely a filmkészítésnél használt, élethű színmegjelenítést biztosító színminta-vételezés. A GH5S emellett 4:2:2 10-bites 400-Mbps All-Intra tömörítéssel Cinema 4K 24p és 4K 30p/25p/24p felbontással, valamint 200-Mbps All-Intra tömörítéssel Full HD felbontásban is rögzít videókat, ráadásul sem a Full HD, sem a 4K videóknál nincs korlátozva a felvétel időtartama.

Az új Lumix várhatóan március tájékán kerül a hazai boltokba, az áráról egyelőre nincs információnk.

Rovatok