Index Vakbarát Hírportál

8 kütyü, amit azonnal hazavittünk volna a CES-ről

2018. január 13., szombat 21:00

Bőröndben ekkora királyságot még nem láttunk

A CES óriási közönségkedvence volt a Modobag nevű bőrönd, ami ránézésre egy standard kézipoggyász méretű fekete táska, kerekeken gurul, elég masszív már ránézésre is, és vannak rajta USB portok, hogy tölthessük a cuccainkat. Ez eddig nem nagy ügy, csakhogy: itt a "kerekeken gurul" részt nem úgy kell értelmezni, hogy húzzuk magunk után, hanem úgy hogy ráülünk, meghúzzuk a gázt, és már robogunk is vele, mint valami nanoméretű mopeddel.  10-12 kilométeres tempót bír óránként és egy full feltöltéssel a hatótávolsága 13 kilométer. Én most így hirtelen elképzelni sem tudok jobb mókát egy reptéri átszállás vidám eltöltésére, mint a bőröndháton ralizás.

Pálinka, szerelmem, légy az enyém

Rendkívül vicces megfigyelni, ahogy Amerikában a kézműves sörforradalomból szépen kinő egy oldalág az otthoni pálinkafőzéssel, és azt hiszik, hogy ez valami hipszter dolog, miközben Magyarországon meg régebbi hagyomány, mint hogy Kolumbusz elindult volna turistáskodni. A csúcsragadozó jelenleg ebben a sportban a Picobrew sörfőzős cég Picostillje, amivel vodkát-whiskeyt főzhetünk otthon, de a fejlesztők bátorítanak a kreatív kísérletezésre is. Mondjuk apám törkölypálinkájától valószínűleg atomjaira hullana az egész hóbelevanc, és másnap Trump porig bombázná egész Pest megyét tömegpusztító fegyverek erős gyanúja miatt. SAD.

A robotok elveszik a pingpongozók munkáját is

A japán Omron cég mindenféle ipari robotikai megoldásban utazik, és a CES-re összepakoltak egy elég ijesztően kinéző monstrumot, egy pingpongütővel a manipulátorkarjában. Namost az egy dolog, ahogy kinéz, de meghökkentően jól is játszik. Ránézésre az indexes bajnokságban a top8-ig tuti eljutna, de igazság szerint a dobogóról is csak egy komolyabb áramszünet segítségével tudná a humán kollektíva letaszítani. A gép ugyan csak a képelemző és precíziós mozgatórendszerek demonstrálására készült, de a fejlesztők azt mondták, annyian kérdezték tőlük, hogy meg lehet-e venni, hogy ha hazaértek, csak összeraknak belőle egy rendes pingpongtanító-edzőpartner robotot.

Netflix a guruló kenyérpirítóban

Először 2014-ben mutatkozott be a Keecker robotja, de csak idén mutatták be a végleges verzióját, és ezt már meg is tudjuk venni. Elsősorban biztonsági célokat szolgál, a tetejére épített 360 fokos kamerával folyamatosan figyeli a környezetét, ugyanakkor szórakoztatja is a felhasználóit, a beépített projektorával tud falra vetíteni filmeket. A kínálat bőséges, hiszen Android TV rendszer fut rajta, tehát az Amazontól a Netflixig mindenféle videós szolgáltatáshoz hozzáfér. Beállítását és irányítását hangutasításokkal kell megoldani, és ebben a Keecker valamivel kifinomultabb az átlagos androidos rendszereknél, hiszen azt is tudja értelmezni, ha azt mondjuk neki, hogy "menjen be a gyerekszobába, és vetítse az esti mesét a plafonra". Az akkumulátorát viszont önállóan kezeli, beáll a töltőállomására, mielőtt lemerülne.

Távirányítós háziállatok

A Petcube segítségével az otthon ránk váró háziállatunkkal tudunk interaktív kapcsolatba lépni. Persze nem egy teknőssel vagy egy kígyóval, de a macskákat és a kutyákat egész ügyesen kezeli a rendszer. Első termékük egy kockaformájú webkamera, amely kétirányú kapcsolatot biztosít a háziállatunkkal, nemcsak láthatjuk őket, hanem beszélhetünk is hozzájuk. A macskásoknak a beépített és irányítható lézerpointert nem kell magyarázni, úgy megmozgathatják az állatot, hogy mire hazaérnek, a cica csak egy kis simogatásra vágyjon. Most viszont egy állatfelismerő kamerával felszerelt Petcube Bites nevű ételadagolót is bemutattak, ami már a kutyákkal is kompatibilis. Elég odaállniuk a beépített kamera elé, hogy egy szelfit küldjenek magukról a gazdinak, és máris kipottyanhat egy finom falat az orruk elé.     

Bringázz a munkába(n)!

Új állami közegészségügyi program a láthatáron: a munkahelyi biciklizés. Úgy tűnik mások is rájöttek, hogy kellemetlen már a munkakezdés előtt összekoszolni a ruhánkat, meg aztán el is üthetnek minket a bringabarát budapesti sofőrök. Sokkal kényelmesebb és kevesebb kockázattal jár bebuszozni az irodába, mint biciklire pattanni. Hogy így se tunyuljunk el, biciklizhetünk az irodában, miközben a beépített állványra helyezett laptopunkat nyomkodjuk. Bónusz szórakozási lehetőséget biztosít, hogy a szobabiciklinek kis kerekei vannak, így a kollégáink eltolhatnak minket, ha útban vagyunk.    

Mi szalad a falban?

Éppen a napokban mesélte el egy ismerős a horrorisztikus élményeit, hogy egy külföldi szállodában arra ébredt, hogy egerek rohangálnak a falban, és pontosan ezt tudja precízen kimutatni a Walabot szuperkifinomult radarja. Egyáltalán nem lepődünk meg azon, hogy a gyártó Vayyar egy izraeli cég. A Walabot persze nemcsak a rágcsálókat észleli, hanem azt is pontosan megmondja, hogy a festett fal mélyén hol van vezeték, gerenda vagy cső, így elkerülhetjük a fúrásból eredő karasztrófát. A Vayyar vadiúj radartechnológiáját másra is felhasználják, lehet belőle mozgásérzékelőt építeni, és az önvezető autóknak is fontos részévé válhat.    

100 fokos valóság

Kívülről nézve nagyon hülyén áll az ember fején a sanghaji Realmax szemüvege, belülről viszont nemcsak a környezetünket látjuk, hanem a kiterjesztett valóságot is, ebben a demóban például egy hableányt és körbe-körbe úszkáló halakat. A Realmax Qian szemüveg 100,8 fokos látószöget kínál, tehát nemcsak az orrunk előtt jelennek meg rajzolt objektumok, hanem a szemünk sarkából is látunk dolgokat. A beépített kézfelismerésnek hála kapcsolatba tudunk lépni a rajzolt objektumokkal, és ha elég ügyesek vagyunk, meg tudjuk fogni azokat. A szemüveg meglepően könnyű, amikor elmerültünk a kevert valóságban, egy idő után észre sem vettük, hogy a fejünkön van.

Rovatok